2010. március 28., vasárnap

Kertészkedem

Pár éve elültettem ugyebár azt a pár (13) cukkinit, rokonok, barátok azóta is emlékeznek rá. Mivel boldog-boldogtalan kapott belőle, annyi lett. Én, a vidékre kiköltözött városi lányzó, azt hittem, egy tő = egy cukkini. Így ültettem tizenhármat, hogy legyen pár. Lett. Mehettem volna piacozni velük:) Pár évig nem lesz cukkinink. Idén pár év kihagyással ismét megpróbálkozom ültetéssel. Ma vetettem el a tárkony magokat, egy sor borsót a lányoknak lelegelni, egy sor petrezselymet, valamennyi spenótot kísérletképpen. Gábor kipróbálja a csemegekukoricát és dug el hagymát. Ez pár sort tesz csak ki, a többi PARADICSOM. Az fogy de nagyon (én meg mosom a ruhákból naponta). Egy kis részt elkerítek, az lesz a fűszernövénykert. Már megvan bele a bazsalikom (isteni az illata már most), a tárkonyt elvetettem, lesz rozmaring és metélőhagymát is megvettem már. Ánizs meg kapor vadon nő össze-vissza, csak győzzük irtani. Tapasztalat, hogy a dinnye nem ide való (meszes a talaj, kevés a víz), és a répa meg a gyökérfélék is satnyák (locsolni kéne többet), úgyhogy répával nem próbálkozunk. A kerítés mellé vetettem levendulamagot, amire rá van ugyan írva, hogy novemberben kell vetni, de vegyük úgy, hogy én azt nem láttam, és reménykedjünk. Idén nem várom, hogy virágozzon.
Gardénia tele lett pajzstetűvel, mondtam, hogy hisztérika. Valami nem tetszik neki, kapok:) Ő is kapott egy adag szert, meglátjuk.
Citromfa tele van virággal, és kezdenek nőni a levelei is amiket elhullajtott tél végén.
Na kedves olvasóim, ennyit a ződekről. Drukkoljatok, hogy legyen valami abban a kertben. Igérem, locsolok:)