Javaslat

Le se bírom írni mit mondott az oviba hívott gyógypedagógus. Ahhoz, hogy rájöjjünk, Gé utánozza-e Bot, vagy ő is le van-e maradva, egy dolgot tehetünk: legalább 6! hétig! szeparáljuk el egymástól úgy a két gyereket, hogy naponta max 10 percet találkozzanak. Ezalatt rájövünk, Gé fejlődik-e gyorsabban Bo nélkül. De mindkét gyerek lássa Anyát is és Apát is. Oldjuk meg. Ő azt mondta, nem tudná, de ez van. Erről itt nem írnék többet. Akit érdekelnek a részletek, szívesen megírom személyesen, van mit.

Kontroll

Minden rendben volt, Bo egészséges:) Megkérdeztem azért, hogy most talán jobban is hall? Mert a beszéde alapján lehet hogy picit elmosódottan hallotta eddig a beszédet. Ok, járjunk a végére, mondta a doki bácsi, és berendelt március elején hallásvizsgálatra is. De várom! :P

Mindjárt hívnak az oviból, hogy vigyem a kölköket, ma nézi meg az összes ovist egy gyógypedagógus. Kiváncsi vagyok, ha meglátja ordító Gét, (aki már nem jár mától oviba, mert utálja, simán éretlen hozzá), szóval mit fog leszűrni az ordítás hangszínéből:D Drukkoljatok:D (mint mindig:)) Majd utána írok!

Csoportos foglalkozás

Reggel Bo első csoportos foglalkozására indult. Fogalmam sem volt, mi lesz belőle. Gét leadtam oviba, azzal a gondolattal, hogy ha nem szokja meg, akkor soha nem fog oviba járni. Hiába nyafog, ki fogja bírni, hiszen ott ki van ny...va a sejhaja, odafigyelnek rá, szeretik. Ordító dedet otthagytam, és közben a szívem szakadt meg. Megbeszéltem, ha nem tudják egy órán belül megnyugtatni teljesen, nagyi megy érte. Úgy is lett, két óra múlva írták, hogy nem lehet lenyugtatni, durva hisztit csinál. Nagyi hazahozta. Amikor már öltözött, megnyugodott. A hiszti kifejezetten az ovinak szólt. Erről ennyit. Hazafelé már nevetett. Teljesen mint anno Bo, lekoppintotta a nővérét.

Bo csoportosa: Kb. öt gyerek, szülővel, és egy fiatal nő gitárral. Énekeltek, játszottak, zenéltek. Bo ügyesen cintányérozott, a ritmust ő adta, és nagyon jól csinálta, élvezte nagyon. Utána a fejlesztő pedagógusok kézről kézre adták a gyerekeket, fél óránként. Volt szenzomotoros torna, kézműves óra, kommunikációs óra. Bo nagyon ügyes volt, agyagsünit csinált, egy halom fogpiszkálót szúrt bele tüskének. Azt mondták, egy gyerek nem tüskézte így fel a sünijét. Boldogan mutogatta mindenkinek:) A végére elfáradt, de nagyon. Egyre kevesebbet dumált, de mindent megcsinálta amit kértek tőle. Hazafelé maga elé bámult, teljesen ki volt merülve. Itthon nagyot aludt, enni se kért:) MOst estefelé rákérdeztem, hogy ki csinálta ezt az aranyos sünit??? Azonnal jött a válasz: ÉÉÉÉÉÉN:D
Vannak csodák:D
Este iskolásat akart játszani, beült a padba, és felrajzoltam neki az első három betűt. Simán mondta utánam. Ma megmutattam neki a D-t. Kivi vagyok, holnap emlékszik-e majd rá. Nem én akarok egy kommunikációs problémás gyereket négy évesen ábécére tanítani, félreértés ne essék. Ő kéri, hogy tanuljuk az írááásokaat))) hÁT Ha ennyire akarja))) megyek, hozzák a könyvet. Ma is Pöttyös Pannit mesélek..))

Alakulunk

Lányok! Köszönjük a sok ránkgondolást (ilyen szó tudom nincs is:)! Örülök nagyon, hogy túl vagyunk rajta, és arra gondolok, de jó, hogy nem valami komolyabb dologgal kellett Bot bevinnünk. Dehát az első műtét akkor is az első, ha szimpla mandulaműtét. Mert az a gyerek az ÉÉÉÉÉN gyerekem:) És akárki akármit is mond, kétféle gyerek létezik, az én gyerekem, és a másé :) Még akkor is, ha a másé néha már majdnem az én gyerekem úgy szeretem. De azt hiszem ez természetes. Ha nem, lehet kövezni:) Szóval az ÉÉÉN GYEREKEMnek vették ki a manduláját, tehát ez volt a legnagyobb dolog akkor ott a világon.
Amúgy őt nagyon nem viselhette meg a dolog, mert akkor nem akarna rá gondolni se. Ehhez képest két napja esténként eljátsza, hogy beteg, be kell menni vele a kisszobába, ott lefekszik, majd kéri a játék orvosi táskából a hányóstálat, mert hánynia kell. Aztán hány, majd ledől, és kéri az infúziót. Mikor az lecsöpög felkel, és fúúú, meggyógyult! Ezt játszuk két napja:) Gé meg nem érti, hogy mit csinál a tállal, ő is odateszi, és rákiabál, hogy ÁÁÁÁÁ!!:DDDDDD

Ma voltunk fejlesztő foglalkozáson, egyénin. Csak vele foglalkozott egy kedves hölgy, Andrea. Volt ott trambulin, nagylabda, mindenféle tölcsér, ezeket kipróbálta mind. Aztán jöttek a gyakorlatok az egyes szám első személyre, mert azzal baja van Bonak. A végére egész szépen mondta már a kérdésre: Ki fújja a buborékot most? Bo: Bo...öö..ÉÉÉN! Aztán az eleje elmaradt:) Most itthon kipróbáltam: ki rajzol hajat a babának?
ÉÉÉN, és ütögeti a mellkasát, ahogy látta:)
Andrea szerint nem lesz semmi gond vele, nagyon értelmes gyerek, minden benne van, és szépen ki is fogjuk belőle hozni:)
Négyféle színű golyót kapott, és mindegyiket egy másmilyen színű pohár alá raktak. Aztán kérdezte Andrea, hol van a sárga. Bo monda, a kék alatt. És tényleg. Mindegyik stimmelt. Memóriája remek. Még hatszor eljátszották, kezdett lankadni a figyelme. Egyre nem emlékezett már. Megpróbálta elterelni Andrea figyelmét, hogy jéé, ott vannak az emberkék, stb. Erre mondta Andrea, hogy ez jó pont, ha nem megy valami, próbálja kihúzni magát. Persze nem hagyta magát A. , de nem nagyon zaklatta fel Bot, hogy nem találta el az utolsó körben a zöldet:) Na ez volt ma. Alig akart eljönni. Holnap csoportos lesz, az első ilyen, kiváncsi vagyok:)

Jó éjt Mindenkinek)

Bo a HŐS

Na túl vagyunk a havi műtétadagunkon. G. vakbele kint, igaz, begyulladt, és még kötözésre, sebtisztításra ját kétnaponta, de ezen már senki nem lepődik meg. Bonak tegnap előtt volt a polipműtétje. Elvileg. Gyakorlatilag más lett belőle.
Reggel étlen-szomjan kellett mennie, egész jól viselte. Ő volt a második a sorban. EGy másik négy év körüli kislánnyal voltunk egy szobában, és persze anyujával. Őt vitték be orrmandulával. Nemsokára jöttek Boért. Kapott nyugtató cseppeket, és felfeküdt a kocsira. Csak a zöld lepedő volt rajta, alatta csak a naci maradhatott. Takargattam ezerrel. Lassan oldódott is, bár nem is félt előtte sem. Felmentünk vele a műtőfolyosóra, ahol a másik kislányra várt anyukája. Addig én szórakoztattam őt, bár igazából inkább ő minket. Icipici részeges Bová változott. Kacarászott, hason feküdt mint egy kis szfinx, és énekelni kezdett. A Noddy betétdalát nyomta akkor is, mikor a műtősfiú betolta. Vártunk. Megjött Anyum. Izgultunk. Műtősfiú kijött, hogy minden ok, ő még éneklő gyereket nem tolt be. Vártunk. Doki kijött, hogy minden rendben, de van meglepetés is. Kereste a polipot az endoszkóppal, talált valamicskét, de nem azzal volt tele, hanem beleütközött egy óriási orrmandulába. Kikapta. Ááááááá, mandulaműtét! Szegény Boooo! Remegtem. Előttem volt, hogy napokig nem tud nyelni és sír. Anyuék nyugtattak meg, hogy az a torokmandulaműtét után van, ne rinyáljak mááár:) Kicsit sokáig ébresztgették, de sikerült. Kitolták, mi robogtunk a nyomában. Nyöszörgött. Berakták ágyikójába, aludt. Elég sokat szerencsére. Na jó, rövid leszek. Ötször hányt, infúziót kapott. Sok vért nyelhetett szegény. Na meg a cumitól is szívhatta hátra álmában, de azt nem adta a világért sem. Lement az infúzió, megint aludt. Éjjel ott szorongtam mellette, de nem volt gond. Egy körül kért inni, jóó sokat ivott, de nem hányt. Utána is felkelt még vagy háromszor, enni, inni kért, és nem hányt. jUHÉÉÉÉÉÉÉÉÉ:) Reggelre egészen jól volt. Reggeli után hazajöhettünk. Semmi gond. Picit folyik néha az orrából valami, de jókedvű.

TÚL VAGYUNK RAJTA!!! (?)

Azóta néha a fülére teszi a kezét, meg forgatja a fejét. Remélem azért, mert új hangokat hall, amit eddig nem.

HŐS VOLT. SÍRÁS, HISZTI NÉLKÜL viselte a hányást, infúziót, kanult a kezében, vizsgálatot másnap. NEM TŐLEM ÖRÖKÖLTE SZERENCSÉRE. Dédipapára tippelek, ő fakír:) Megyek játszom velük, majd írok.