Haladunk, fejlődünk

Ma egyéni fejlesztésre mentünk, amit Bo imád, és nagyon várta is. Buszozunk hát Bpre, ott átszállás, villamos, séta. Odaérünk. És Bo úgy dönt, ma nem kooperál.
Andi: Na, akkor most ki fújja a buborékot? Én vagy Te?
Bo: Nem mondom!
Andi: Mit csináljak a buborékfújóval?
Bo: Nem mondom!
Erre bemászik az asztal alá, majd onnan kirobog a wcre.

Ő ma nem produkál. Haza akar menni. De jó is, hogy egy órát utaztunk idáig.

Andi szerint ez jó jel, mert fejlődik az egoja, kezdi a saját akaratát felismerni. Eddig mindig meg akart felelni, mindent mondott, csinált, és most jött el ez a pont. Túl lehet lépni rajta, nem kell elkeseredni miatta, végül is ez jó hír.

Utána azért csak játszottak egyet, de ma sokkal lazább volt, kevesebbet erőltette Andi is azt, hogy Én, Te, ilyesmi.

Ennyi, tök jó haladunk, de ezért bebuszozni..Azt, hogy nem mondom, itthon is tudja mondani :)

Dédiéknél

Nagyiékhoz mentünk látogatóba. Azon túl, hogy enni a temérdek finomságból csak nehezen tudtam Gétől, aki az ölemben ült, még arra is figyelnem kellett, hogy mit vernek le Dédipapa botjával (ebből kettő is van, jut minden gyereknek). Nagyimék és Apu nem látta olyan siralmasnak a helyzetet, és ezért külön hála nekik. Én viszont tartottam a csillárra dobált óriás malackaveszélytől, meg a botokról. Mikor már nagy volt a káosz, rákiabáltam Bora: Na most már elég! Viszket a tenyerem!
Bo furán nézett rám, aztán rávágta: - Anya, vakard meg!
Majd odaszaladt hozzám, segített, és hozzátette: Bo megvakarta!
Ezek után valahogy már nem viszketett az a tenyér:))