2009. december 31., csütörtök

Szilveszteri nyalánkságok

Halász Juditos mizéria után úgy döntöttünk, Bo nagy kedvenceit, a halakat fogjuk neki megmutatni. Reggel eldöntöttük, ma visszük el őket a Tropicariumba cápanézőbe. Csak nem hullik ennyi idő alatt hó, és nem fagy be a kocsi ajtaja és sikerül eljutnunk. Mostam az arcom, és mondtam nekik: "Lányok, megyünk megnézni a halacskákat a naagy akváriumban jóó?"
Ők kiabáltak, hogy jóó, hurrá, hurrááá!
És ABBAN A PILLANATBAN belenyilallt valami a fogamba. Azt hittem padlót fogok. Azonnal tudtam, hogy elszóltam magam ISMÉT. Nem részletezem, egy óra múlva a Király utcai nonstop fogászaton ültem magamban ordítva a fájdalomtól, és azonnal gyökérkezelték a fogam. Ennél szarabbul ritkán zárul az óév, úgyhogy nagy reménnyel tekintek 2010 elé:-) És megfogadom, pedig nem szoktam fogadkozni: Soha többet nem izzítom be a gyerkőcöket, majd HA odaérünk, meglátják..Bármit...:-)

BUÉK MINDENKINEK AKI OLVAS, teljesüljön minden kívánságotok, NE úgy, ahogy nekem ma:)

CUPPPPPPPPPPPPPPPP

ui: Férjuram nagyon a topon volt ma, utólag így is köszönöm a helytállását, gyors intézkedését és az üvöltő asszony beszállítását a városba.

2009. december 28., hétfő

Tali Lizuval és Gigivel :)

Külön bejegyzést érdemel Gigiék látogatása, mikor is összeeresztettük a három csajt. Visítoztak örömükben, aztán rohangáltak órákig, és néha összekaptak egy zacskónyi műanyag halon, főként annak krumplizzsákszerű tartóján :) Lizu táncolt, táncoltatta Gét, miközben Bo Halász Jutkát énekelt. Ez a video megvan ugyan, de két év lenne feltenni:( Pedig megérné:( Mindjárt rakok helyette pár képet!

Mi Gigivel egy napot együtt töltöttünk, plázáztunk a Mammutban, és leégettük magunkat a tetkósnál, de ezt majd Gigi talán megírja :)

Így telt a Karácsony

Szép volt, és nekem is hiányzik már most a készülődés. Nem részletezek, szép a fa, sok (rengeteg) volt az ajándék a lányoknak, azóta is ide-oda kapnak. Az egyiket (?) még ki se bontottuk, mert az egy komplett gyerekkonyha, gondoltuk jobb, ha kijátszák magukat azzal a halommal ami van, és majd később :) Édesek voltak, tátott szájjal nézték a csillagszórós fát. Gé kezéből ki se lehetett robbantani Malackát (nagy, plüss), és a fa zöldségeket is vele a hóna alatt szeletelte. Bo meg új babáját ringatta új bölcsőjében, aki mellé néha beengedte Gé Malackáját is. Közben férjuram a lányok távirányíthatós autójukkal játszott, míg én Barbiet öltöztettem az új ajándék ruháiba. Jól elvolt a család ;)
Apu hőős volt. Nálunk töltötte a Karácsonyt, és elviselte, hogy kísérleteztem a vacsorával. Elhatároztam, hogy francia hagymaleves lesz, aztán kacsa. Ebből a kacsát nagyjából el tudtam készíteni, de hagymalevest..életemben először..Direkt nekünk sütöttek aznap cipót Pátyon, G. ezért futott egy külön kört. Itt figyeltek a cipók, én meg remegve pontosan a recept szerint igyekeztem összehozni a levest. A receptben szerepelt két deci fehérbor is, amit én lelkiismeretesen belelöttyintettem. Aztán két perc múlva megkóstoltattam G.-vel, aki majdnem kiköpte, és megjegyezte, hogy ez tiszta bor, ergo ehetetlen. Apu is megkostolta, és ő azért csak kért belőle. Mert HŐS. Elkenődtem rendesen, már megint egy rossz recept a netről..Aztán lassan elpárolgott a bor belőle, és jééé, finom lett! És kétszer szedtek a pasik! Na ez, hepiend lett, bár őszintén, lehetett volna jobb is. A többi szuper lett:)

Ajándékosztás után alvás..És hajnali négykor KisGé szeme kipattant: "Hol van Malacka?"
Mondom neki: "Az ágyad mellett, leesett."
Felvette, lefeküdt, és fél hatig bábozott vele "Szereted Malackát!" felkiáltásokkal tarkítva, hogy senki más ne tudjon aludni :)

ui: régi, elveszett pici Malackát Szenteste reggelén megtaláltam Nagyi kertjében egy bokor alján, az elolvadt hó alól kandikált ki..Őt később kapta meg, azóta két Malackával rohangál.

ui2: Amióta Mamánál is voltunk, minimosógép üzemel, mindent, és mindenkit mosnak benne, és néha még a Duplos emberkéket is, akik amúgy a Duplos buszra várnak, csak közben elázott a ruhájuk.. (Bo fantáziája kimeríthetetlen)

2009. december 24., csütörtök

Mi is!

Mindenkinek Nagyon Boldog, Békés Karácsonyt kívánunk! Gyerkőcöknek sok ajándékot, felnőtteknek nyugalmat, finom vacsit, és esetenként(?) boldog ajndékbontogató gyerkőcöket:D Pusza!

2009. december 23., szerda

Pár kép







A nagy négyéves és Gé. (na igen, meg egy kép, amin nagyon nevetek mindig)

Halász Judit koncertre készülünk egy hónapja

Elnézést mindenkitől, aki néha idenéz, és semmi újat nem lát. Pedig volt, épp ezért nem írtam, mert nem volt időm mindent összeszedni. Röviden, aztán jön pár kép ha lesz időm. Már készülődési lázban vagyunk, talán 25-én jön a teljes story.

Bo ugyebár 4 éves lett 21-én. Óriás:) Két hónapja már kinéztem, hogy Halász Judit 19-én Biatorbágyon fog énekelni. A honlapon furcsa módon azt olvastam, hogy a jegyet a helyszínen vegyük meg. Na mondom, ennyire nincs kereslet, vagy mi van? Elővétel sehol? Ok, ültem én HÜLYE a babérjaimon. Aztán 18-án csak odacsörögtem, hogy hátha lehet előre bebiztosítani a helyet, mivel Bo már alig várja, rólam nem is beszélve. Előttem volt a kép egy hónapja már, hogy ott énekel, betéve tudja az összes dalt, és tapsol átszellemülten. Szóval felhívtam a Művházat vagy ahol majd lesz a koncert, és kopp: már minden jegy RÉG elkelt. Ááááááááááá, most végem!!!! Én vagyok a marha, hogy nem gondoltam erre, de akkor mi az, hogy a helyszínen? Ja, hogy már előre is a helyszínen?? Ekkora ...mint én...
Összeszorult gyomorral nézem a honlapot, már csak a Vígszínházban énekel 20-án. Felhívom őket, már rég elkelt ott is minden jegy. Mikor legközelebb? kérdem én.
Jövő télen!
Ok, nekem annyi. Megsemmisülten ültem itt, még pityeregtem is..Elrontottam a kis ajándékát..
Ránézek félve a teszveszre, semmi. Vatera: 4 jegy a Vígszínházba betegség miatt eladó!!!! Mint az őrült rácsapok, licit nélküli áron, mit érdekel. MEGVAAAAAAAAAN!!!
Nővel ledumálom, a színház előtt átvesszük a jegyeket. Boldog vagyok. Ez volt 18-án.
19-én ugye elkezdődött a havazás, bent jártunk Kereszlánykámnál, és alig jutottunk haza.
20-án, a nagy nap reggelén hóviharra ébredtünk. Én ennek ellenére, mivel elvileg takarítják az utakat, elkezdtem készülődni. Indulás előtt G. kijelentette, hogy látta mi van kint, és istenkísértés lenne kimenni. Az erdőben ahol át kell mennünk, tuti tiszta jég minden, és ha el is tudunk indulni, találkozhatunk pár hótorlasszal, ha nem jön belénk addig senki. Kerek perec kijelentette, hogy félti a lányokat, nem indulunk sehova. Én kibuktam mitagadás. Nem részletezem mi folyt itt, de végül G. mégis rábólintott, akkor inkább próbáljuk meg, csak én ne legyek ennyire magam alatt. Ok, újra felöltöztettem a lányokat, ünneplősbe, de közben hóviharra készülve, és elbotorkáltunk a kocsiig. Aminek nem nyílt ki a hátsó ajtaja, mert simán befagyott. Nem csak a zár, hanem körben a gumitömítés is. Ez volt a pont az i-re, írtam smst, hogy adják el a jegyet, ha tudják. Ha nem, persze fizetjük(
Aznap délután azért még felköszöntöttük Bot, igyekeztem nem mutatni, hogy mennyire kiborultam, de nem tudom, sikerült-e. Ez azóta fáj. Ki tudja mi lesz jövőre. És ha akkor meg épp a Jutka néni nem akar énekelni? :-(
Képeket holnap vagy este teszek fel a négyéves Boról.

2009. december 10., csütörtök

Nosztalgia a lá Szilvi:)))

Szilvi bejegyzését olvasgatva nagyokat mosolyogtam. Olyan karácsonyi hangulatom lett tőle, és felidéztem magamban a saját karácsonyainkat. Remélem nem haragszik meg, ha én is leírom milyen volt általában a miénk.
Reggel mi ketten Gigivel korán keltünk, csendben vártuk, míg Anyuék is kinyitják a csipájukat, ezt főleg Anyura értem. Ő előre aludta ki a nap fáradalmait:) Ittunk egy kakaót, egy szelet kenyeret, vagy valami könnyűt, mert ...na igen...mert ugye készül a Karácsonyi Vacsora!!! Ez azt jelentette, hogy Anyu tíz körül nekiállt sütni-főzni, amihez nagyon ért meg kell vallani. De ahhoz is ért, hogy hogy éheztesse ki a családot))) Ilyenkor ugyanis egész nap fő valami, és ha kimentünk volna ebédelni, szépen ki lettünk tessékelve, hogy ne együnk már most, mindjárt itt A KARÁCSONYI VACSI. Szóval este öt-hat körülig szó szerint éheztünk, nagyobb fejjel azért már csak kicsórtunk valamit a hűtőből;) Közben azért boldogan készülődtünk, csomagoltuk ki-ki a szobájában az ajándékokat. Apu eközben a fával küzdött, és ízesen k..anyázott, amit mint a fodrászatban megtudtam, nem egyedül ő csinált. Valahogy ez is hozzátartozott a készülődéshez. A kopácsolás az erkélyen, a hozzá tartozó kísérőszavakkal, gyantaillattal. Utána díszítettünk. Pici gyerekként irtó csilivili színes, nagy fánk volt, tele általunk készített papírdíszekkel. Később már csak két színt választottunk, és szépen, odafigyelve díszítgettük Gigivel. Égők villoghattak:))) Miután mindenki felöltözött, és Anyu is kész lett A NAGY KAJÁVAL, a felnőttek bementek a nagyszobába, és mi az ajtó mögött hallgatóztunk. Figyeltük a csilingelő csengőszót. (Akkor még meg is hallottam ajtó mögül). Beléptünk, Apu meggyújtotta a csillagszórót, és magnó mellett énekeltük a Mennyből az Angyalt, melynek akkor még mi is csak az első versszakot tudtuk fejből. Mi is hamisak voltunk, de e rövidke rész nem vette el a kedvünket az énekléstől)) Mi Gigivel egyszerre estünk az ajándékoknak, Anyuék vártak, és nézték, ahogy örülünk. Utána ők jöttek. Mikor kiörültük magunkat, vacsiztunk, és a vacsi MINDIG ISTENI LETT. Vagy mindig irtó éhesek voltunk????? ;) (Anyu, ne ölj meg, azt hiszem az első verzió igaz, a második pedig csak segített;)))
Volt olyan év, hogy ajándékkal aludtunk, ezt egy esetben nehezményezték szüleink, mikor hörcsögöt kaptunk ajándékba...Gigit kellett lebeszélni a közös alvásról:D
Nem emlékszem, hogy hittem-e valaha, hogy Jézuska hozza az ajándékokat, azt hiszem ez nálunk nem így volt. Én igyekszem a lányoknak amíg lehet ezt mondani, ezzel nehezítve a dolgomat, mert így a díszítés-csomagolás idejére Nagymamira kell bíznom őket, addig levegőznek egyet az udvaron. Remélem lesz hó, és építhetnek hóembert. Azalatt összehozunk valamit G.-vel:D

Kis kitérő: Imádtam a karácsonyokat, később jöttem rá, mi volt még benne olyan egyedi. A fenyőillat, ami a narancsillattal keveredett. Ezt műfenyővel nem lehet elérni, illatosítóval SEM, csak a gyanta illata az igazi. Ezért nem lesz műfenyőnk, pedig olcsóbb lenne, és nem kéne fél évig a tűleveleket takarítani. De: kipróbáltuk a nem hullós levelűt, ami szép volt, de illata szinte semmi. Végig olyan hiányérzetem volt.. Idén döntöttünk, régimódi rövidlevelű lucfenyőt veszünk, maximum nem marad meg vízkeresztig. Meglátjuk. Nekem KELL az az illat, a régi karácsonyok illata :)

ELŐRE IS BOLDOG KARIT MINDENKINEK:DDDDDD

ui: Gigi, ha valamit kihagytam, egészítsd ki:)

2009. december 9., szerda

Semmi extra, és ez most jóó:)

Tényleg semmi extra nem történt, lányok oviban jól érezték magukat, én meg berobogtam a Mammutba ajándékokat beszerezni. Majd írok, ha történik valami)

2009. december 5., szombat

Mikulás

Egy perce történt. Meséltem Boéknak, hogy éjjel érkezik a Mikulás.
"De csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot!"
Bo: "És Bonak is!!" ;-)

Valakinél olvastam hasonlót:)))

Gé best of

Tegnap óta Gétől a kedvencem:

Anya: "Szeretlek!"
Gé: "Én is szeretlek Téged!"

Olvadásponton vagyok))

Bo fejlődik:)

Tegnap megismerkedtünk Bo leendő fejlesztő helyével, egy Mikulás ünnepség keretein belül. Vagy húsz gyerek szülőkkel, volt ott káosz rendesen. Szépen felöltöztettem Bot, kár volt. Azzal fogadtak, hogy bugyira, trikóra vetkőzzön, mert hatalmas festőtermet rendeztek be. Óriási vászon kifeszítve a padlón, és a gyerekek nyakig a festékekben pancsolva alkottak. Bo persze azonnal robogott festeni, az egész talpa barna lett, imádta. Én csak a fejemet fogtam. Aztán tánc, zene volt, édesek voltak. Végül kint a teraszon ott várta őket a kiscipőikben a mikicsomag. Cipőik innentől kezdve nem érdekelték őket, csak a csoki:)

Itthon fürdetéssel indítottunk. Bo már kint volt, játszott, Gét épp szedtem volna ki, de kiabált, hogy ő bizony nem jön. Bo benyitott, Gé épp kiabált, erre erőteljes hangon rászól: "Gabika, nem vitatkozom!!"

ÖÖÖÖ..kitől is tanulta? ;))

2009. december 2., szerda

2. nap, vízválasztó

Izgultam ma is, de minden a lehető legjobban alakult. Semmi gond nem volt a dedekkel az oviban, kijátszották, kiszaladgálták magukat, egy órát voltak az udvaron is. Sokat énekeltek, és óvónéni megjegyezte: "Timi, ezek a lányok olyan szépek!" ;))
Hazajöttünk, kidőltek "szokás" szerint.

Reggel választottak ovisjelet maguknak. Volt ott rakéta, eper, kisvakond, minden, ami szem-szájnak ingere. Lányaim a hozzájuk lélekben legközelebb álló jelre tették le a voksukat:D

GÉ: OROSZLÁN
Bo: TORTA

Ezt azt hiszem kommentálnom sem kell:DD

2009. december 1., kedd

Levelem Jézuskának

Drága Jézuska!

A lányok ovisodnak, ennél jobbat, többet nem is kérhetek. Ha mégis nem bírod ki, és hozni szeretnél valamit, csakis kisebb dolgokról lehet szó.
Pl. szempillaspirál, vízálló fajta, ami nem megy a szemembe, és az a fésűs, ami nem hogy nem megy a szemembe, le se jön a pilláról SOHA)))
VAGY (nem és)
Age Renew alapozó, olyan árnyalatban, mint Giginek, az tökély

Kb ennyi. Ha eszemben jut még valami, kiegészítem)

Boldog Óvodás Nagylányokat kérek Jézuska!!!

Első nap az óvodában

Gének tényleg élete első ovis napja (ok, még csak két és fél, de ők fogadnak kicsiket is). Bonak meg az első az új oviban. Mivel Boval soha nem volt gond az első nap egyik oviban sem (állami, utána Keszin a magán), Gé miatt izgultam, mert izgulni mindig kell:D
Bementünk, átöltöztek, beterelgettük őket a nagyterembe. Elmondtam nekik, hogy itt lehet jókat játszani, én elmegyek a boltba, utána jövök értük. Gé nem is figyelt, Bo nagy szemekkel nézett, aztán nekiállt puzzle-t kirakni. Olyan egy darabosat, kicsiknek valót. Tehén, ló, mittudoménmégmi.
Felmentem papírokat kitöltögetni. Húsz perc múlva jövök le, Bo kirobbbban a teremből, hogy "Anyáához, menjünk hazaaaaaa!" és sír, potyog a könnye, csimpaszkodik a nyakamba. A döbbenettől szóhoz sem jutottam. Nem tudta elmondani mi történt. Fél órán át le se lehetett vakarni rólam, én pedig gondolatban lehordtam magam, hogy hogy lehetett idő előtt lemondani a másik ovit. KÉt szék közé esünk???
Lassan el tudta hüppögni, hogy megijedt a tehéntől. Amivel addig játszott. Na, ennek fele se tréfa, óvóbácsi tüntetőleg eltávolította a tehenet, de Bo csak a felső teremben akart maradni. Óvónéni megoldotta, minden gyerkőcöt felhívott a felső, kisebb terembe, és csend lett. Én haza lettem küldve.
Fú, van időm fél egyig. Na persze. Itthon ültem, telefon az asztalon, és töltögettem a jellemzést meg a többi papírt. Megcsörren a telefon, fél óra múlva. Na mondom, most vihetem őket haza. De nem:) Csak azért hívtak, hogy ne izguljak, boldogan játszanak, semmmmi bajuk az ég világon. KOPPPPPPPPPPP! Ez a kő volt a szívemről..
Azért nem mondhatom, hogy elengedtem magam, déltől néztem az órát, hogy mikor mehetek már értük. Gigi Angliából terelte a figyelmem, köszi érte:))
Mikor értük mentem, már vártak, a többiek már aludni készültek. Bo és Gé ott játszott lent pár picurral, arcukon mosoly. Bo mikor meglátott, nyugodtan felállt, hogy ok, akkor ha akarom, mehetünk haza. Gé nem is akart. Állítólag semmi gond nem volt velük, énekeltek, szépen ebédeltek. Hazafelé Bo elmesélte, hogy ő bizony sírt az oviban, mert megijedt a tehéntől, pedig a tehén nem is bánt. Ezzel lezártnak tekintette az ügyet, és mesélte, hogy összeszedte az összes pénzt, berakta egy lábasba :DDDD (Pénzügyi pálya?? Broker lesz? Akkor a lábasos megoldás nem lesz nyerő.:DD)

Hazaértünk, megkérdeztem őket, megyünk-e holnap is. IGEEEEEEEEN volt a válasz. Aztán kérték a cumikát, és húztak aludni. Most épp húzzák a lóbőrt:D Első nap sikerrel véve:D

Drukkoljatok holnaphoz! Ha az ok lesz, többet nem lesz baj:)

2009. november 30., hétfő

Meglepik


Timi barinőm kisfia öt éves, és kinőtt pár dolgot. Ezeket átruházta ránk, a dedek legnagyobb boldogságára:))) MOst, hogy épp meséltem, milyen jó is a tágasabb nappali, íme az új szerzemény. Ezenkívűl egy libikókát is kaptak, ami befért a kisszobába, azt is imádják! Mi G-vel majd a garázsban kapunk helyet..

Gyerekszoba

Kezdett elegem lenni a nappalit elöntő/eltorlaszoló/rondító játékosdobozkupacból. Van vagy hat doboznyi kütyüjük. Felét nem használják, de már így is vittem le pár tonnányit a garázsba, mindegy.
Kisebbik szobából egyik kanapét levittük, Gé ágyiját az enyém mellé beforgattam, így (vélhetően) nem mászik be mellém, hisz egy szinten vagyunk. (Gigi, nem kérek erre vonatkozó megjegyzést:)

Most van ott bőven hely, felhozzuk a garázsban várakozó gyerekbútorokat, és bepakolom a sok játékot VÉÉÉGRE!

Nappaliból már átvittem a dobozaikat, és nagyon tetszett nekik a kis gyerekszobájuk. Hát még nekünk a rendezett nappali:DDDD

Oviváltás (?)

Nem mertem leírni eddig, de talán már megpróbálhatom elszólás nélkül. Bo másik oviba megy, több okból is. Egyéni fejlesztés kell neki, mert le van maradva a korosztályához képest, beszédben és beszédértésben. Ez nagyon fontos most, viszont az ovi drága volt, és emellé még plusz fejlesztés megfizethetetlen. Épp, mikor ezen agyaltunk G-vel, jött az ötlet a szomszédból: Nézzétek meg itt egy utcával feljebb nyílt egy családi ovi.
Megnéztük, csak bekukkantottunk. Megérte:) Montessori rendszerű ovi, nagyon barátságos, napos, tágas, szép helyen, és ÖT PERCRE TŐLÜNK! Napi elszámolás van, nem kell kifizetni egy havi díjat ha Bo három hétig beteg. Ez óriási előny, és még sorolhatnám. Bo benézett, és alig akart hazajönni. Úgy néz ki nem lesz gond neki a változtatás. Holnaptól szoktatás van tíz napig, délelőttre megy, és Gé is mehet vele, extra tesókedvezménnyel. Rugalmasak, ha mennem kell valahova, Gét vihetem hozzájuk bármikor, nem muszáj folytonosra beiratni. G. meg nyugodtan dolgozhat a méhekkel délután, nem kell fél ötre mennie Boért Keszire. A másik oviban nagyon rendesen fogadták a hírt, le a kalappal, mindent megértettek. Ez az egyik jóó hír:DD

2009. november 24., kedd

Közös kérés

Ui az előzőkhöz!

NAGYON SZERETNÉNK LÁTNI LIZZY UNOKAHÚGUNKAT/NŐVÉRÜNKET, MERT A BALATONI PANCSOLÁS ÓTA NEM LÁTTUK, ÉS MÁR NAGYON HIÁNYOZNAK A PUSZIHEGYEK TŐLE, ÉS GIGI NÉNÉTŐL!

BO ÉS GÉ

Karácsonyi álmok

Többen leírták, minek örülnének a dedek karácsonyra. Én is megpróbálom összeszedni, mivel ők még nem nagyon mondják, minek örülnének. Azért csak ismerem őket eléggé, hogy merjek írni helyettük listát. Ez nem szentírás, csak irány, mert tudom milyen, mikor fooooogggalmad nincs, éppen mi a "trend" a lányoknál. Szóval akkor

Kedves Jézuska!

Bo vagyok, és jó. Halak az aszcendensem, ennek megfelelően a halakért vagyok oda. És még sosem jártam a Tropicariumban, ennek nagyon örülnék!
A katalógusokat nézegetve ezer játék közül kiszúrtam egy pici kis mosógépet, amibe lehet rakni ruhákat, és forog is!! "Az tetszik neked!" felkiáltással mindig vissza kellett lapoznunk ahol ez volt.:) De a mosogatógép is tetszett:) (A nagy igazit Anya is imádja)
Nagyon szeretek mágneses könyvekbe pakolni, meg építeni, de a Duploból van már sok kockám, csak a házikókba való emberkéim meg egyéb hozzávalóm nincs, az is olyan jó lenne! Na meg mivel kaptam Barbiet, őt is szívesen öltöztetném bármi más ruhába:)
Plüssállatokkal nem játszom, nyomogatós zenélős dolgokért viszont odavagyok. Ja igen, és naagy kedvenceim Anna Peti és Gergő, akiktől nincs még meg a sárga "Irány az iskola", meg a kék, aminek az elején esik a hó. Pedig a többi huszonkettőt már százszor kiolvastam:)

Gé levele:

Kedves Jézuska!

Gé vagyok és majdnem ugyan olyan jó mint Bo. Na jó, vagyok én olyan jó;) És imádom a húzható játékokat, a kukacot és a kishajót napokig húzogatom magam után. Imádok festeni is, de azt Anya nem annyira szereti, meg gyurmázni is! Én is tele vagyok plüssállattal, de nagyon hiányzik elveszett Malackám (Micimackóból). Babákat is szeretem, főleg, ha lehet öltöztetni. Ugrálni szeretek a legjobban, de a trambulin úgy hallottam veszélyes, így azt ne hozz.:(

Várom nagyon a karácsonyt!

Bo és Gé

Még mindig dátha

Jól elkaptam a náthát. Úgy be van dugulva az orrom, hogy ha véletlenül érzek ízeket, az már ünnep! Ez a fogyókúra alapja is lehet, így enni se jó de tényleg..
Van egy jó hír, egy héten belül kiírom, de nem akarok előre inni a medve bőrére, szóval később:) Bot viszem vissza dokinénihez, már Gé is köhög, jó hurutos mindkettő. Egész télen ez lesz?:(

2009. november 22., vasárnap

Erdei a KIRÁLY!

Madár tegnap éjjel legyőzte a nála majdnem tíz kilóval nehezebb olasz világbajnokot cirkálósúlyban (hú, de értek hozzá mi?) Fantasztikusan tartotta magát, nemhogy nem ütötték ki, meg is szerezte az övet!

MADÁR, KIRÁLY VAGY!!!

ui: Az olasz előtt le a kalappal, végig sportszerű volt, és utána is elismerően gratulált.

2009. november 20., péntek

Drukkoljatok

Hőemelkedek, tele az orrob, ráz a hideg, és fájnak a térdeim. Másfél hete oltottak, csak nem...

A legújabb technika gyermekei

Anna, Peti és Gergő Bo nagy kedvencei. Mikor már halálra unom az olvasásukat, megengedem Bonak, hogy a számítógépen nézze, van honlapjuk. Itt oldalanként kell léptetni a "tovább" gombbal, és Bartos ERika mesél. Egy fokkal kímélőbb, de azért csak itt kell ülni nyomogatni a továbbot. Tegnap ez a felemelő feladat Apára maradt. Én közben Gét eprésztem ki a kádból. Szépen ment is minden rendben, hallom, ahogy mesél BArtos ERika. Kinézek a fürdőből, mit látok? G. ott ül, és olvas. De akkor ki nyomogatja az egeret? Benézek, hát ki más, Bo. Betanította öt perc alatt.
G.nek ha a nyugalmáról van szó, vág az esze mint a borotva:)
Persze mikor elcsúszott az egér, Bo ordít, hogy elromlooott, segíteeek!
Odamegyek, hogy segítek, de nem voltam jó. "Apaaaaaaaaa!! Csak Apaaaa!" volt a válasz.
Ezt bukta:DDDDDDDDD

Nem vagyok egyedül

Na, tegnap Gé is megkapta a szuriját, lekopogom, még most is gond nélkül itt rohangál. Tegnap utána vagy öt órát aludt, de azt hiszem belefér:) A teljes család beoltva, és most egy-két hétig lapulunk, míg kialakul a védettsége Gének is.

Tegnap jó napom volt, kiszabadultam barinőzni:) Régen nem találkoztam Krisztával, mert egy időben születtek a csemetéink, Zozó egy idős Boval, és már mikor megszülettek, egymásnak lettek igérve hehe. Ezek után szültem még egy csajt, hogy legyen választék...;) Igaz, ehhez Marcinak is lesz egy-két szava, bár ahogy elnéztem, ő Gére hajt. A fiatal fruskák jönnek be neki úgy látszik:DD Pedig ő már öt éves. Ehh, mindegy.

Szóval tegnap kb. négy órában jóól kidumáltuk magunkat Krisztával, és rájöttünk, (legalábbis én), hogy nem vagyok egyedül. G. dolgai kisértetiesen hasonlítottak Kriszta férjének dolgaihoz, és mi is rájöttünk, hogy ha néha azt mondom a lányomnak: "vidd azt a kekszet, csak ne visíts!" vagy "rendben, akkor menj és ess le, mit bánom én!" az teljesen általános. Nem csak én vagyok halál fáradt, mikor napjában százkor kell kezet mosni, mikor a kekszet futva akarja enni, és szétszóródik a lakásban. Néha tényleg csak legyintek, amit a frissen érkezett Anyu pl. szerintem totál nem ért. Ő még energiával telten érkezik, és mikor megkérdezi: "nem kéne ezt a gyereket átpelenkázni már?", akkor én csak ülök és legyintek: "de, át kéne" . És pillákat rebegtetek ezerrel:D

Nehogy azt higgyétek, hogy felelőtlen, lesz..om anya vagyok, csak estére kellően belefáradok a nevelésbe. Ismerős a szitu? Na tegnap jókat nevettünk Krisztával, és megegyeztünk, hogy jövő héten rendezünk egy közös turit, hagy legyen jó hangulatunk:)

2009. november 18., szerda

Szia Zsu!

Örülök, hogy Te is olvasol:-) Remélem tetszeni fog! :)

2009. november 17., kedd

Szárítógép és társai

Lent volt a mosógép a garázsban, ahova csak kintről lehet lemenni, mivel bedeszkázta G. a lejáratot, hogy elférjenek a mézeshordók. Na ez nyáron még úgy ahogy, amikor úgyis kintre teregetek. De télen gáz a hóban, fagyban sötétben botorkálni. Így hát érvényesült az akaratom (mikor nem?;)) és vettünk/kaptunk egy szárítógépet, és a mosógép felkerült a fürdőbe. G. persze alapból utálta, de annyira nyígtam, hogy én hogy utálok napjában lemenni, és addig gyerekeket hova teszem stb. , hogy átmenetileg beleegyezett. Szárítógép meg azért kellett, mert a vastagabb cuccok nem száradnak ki soha, és büdik lesznek, amúgy meg ha itt teregetek, olyan pára lesz, hogy még a dzsungelben őshonos növényeim is meghökkennek. EGy tuti, Bo kruppjára jótékony a dolog.
Szóval most itt van egy ezeréves mosógép és a vadiúj szárító. Igenám, de nehogy már ilyen könnyen menjen minden. A mosógép őskövület, a centrije kb. 300as, vagyis a ruhából sok vizet nem szed ki. Ezek után bedobom a szárítóba, ami oda való, a többit lent teregetem ki a garázsban. Két napig száradnak....
A szárító viszont órákig megy, mert érzékeli, hogy milyen vizes a ruha, és úgy szárít. És. k. sokat fogyaszt, mint minden ilyen alapból. G. minden alkalommal ideg volt, hogy már megint jár az a szárító, de utálja, hogy ilyennel emelem az áramszámlát, stb. stb...Felőle hetekig kint lehet, rá is fagyhatna a szárítókötélre..
Egy szó mint száz: vettünk a teszveszen 3000 ftért egy 1400as centrifugát. Így a totál kicentrizett ruhákat berakhatom , és fél óra alatt kész.
Tök röhej, hirtelen tele lett minden izével a fürdő. De így volt praktikus. Új mosógépre most nem telik, ez van.
Eddig alig mertem előtte szárítani, hogy ne morogjon. Ő azért igyekezett visszafogni magát. MÚltkor egy szép, pihepuha, meleg csomag várta a szárítón. Friss farmer, pulcsi, stb. Épp indult is valahova, mondtam neki, hogy vegye fel. Ott álltam, és néztem, őszintén szólva várva a hatást.
Ő felveszi, és rámnéz:
"MOst azt kell mondanom, hogy JAAAJ, DE FINOM MELEG, PUHA, ILLATOS!! UGYE???"
Igen. Nem kell nekem meg sem szólalni, mindent tud.
Amikor azt mondtam neki, hogy kééépzeld, ma jó idő volt, és kintre teregettem, arra a válasza standard:
"Te egy MÁRTÍÍR vagy Mamika" :)))))
11 év után tudja, mi a dolga:DD

Sosem elég korai?

Pár napja történt, de most ugrott be a story, gondoltam, megosztom. Gé reggelenként Nagymamival kel, mivel mi Boval megyünk az oviba. Ebből én annyit érzékelek, hogy mire hazaérek, ők már túl vannak egy kiadós sétán, és túrórudit is evett a ded a boltból.

A múlt héten két dolog derült ki, elmesélem.Ja nem, három. Na mindegy. Megyek Gével délután valamiért a boltba, és ő persze azonnnnal megy a hűtőhöz, és követeli a túrórudit. Kiabál, hogy "túórudiiiit!" Mondom, ok, de várj még, ki kell fizetni. Ő csak kiabál, én megismétlem. Végül nem bírom tovább, és kérdem tőle: "Mi van Gé, Nagymama ennél gyorsabban adja?"
"Bizony!" hallom a választ. Az eladósráctól. :DD
Most már tudom, fizetés előtt eszi meg, aztán majd nagyi bevallja:))) Ismerik már a boltban mint a rossz pénzt:)

Hazafelé jobbra benéz egy udvarra, és kiabál: "Nincs Jolán néni!"
Ergo bolt után trécselés van Jolán nénivel. MOst már ezt is tudom. És a csúcs:

Szombat v. vasárnap reggel fekszünk az ágyban, ő már mellettem ébredezik, mivel éjjel szokás szerint átmászott. Fejünk egymás mellett a párnán. Rámosolygok, ő rám. Nagyot sóhajt, és megszólal: -Imádkosszunk! És összeteszi a kis kezét.

Azt hittem bepisilek a nevetéstől. Mikroszkopikus kezeit összetéve elkezdte sorolni a családtagokat, sorra, a távoliakat is.
Mint kiderült, Nagymami miután én elmentem Boval, imádkozik vele. És kéri a Jóistent, vigyázzon a családunkra. Ez Génél kb. így hangzik: Ajapára, Bogira, Maikára, Imikére, Ritára, stb. stb...de ott van Lizzy és Gigi is persze a sorban, szóval SENKIT nem hagy ki:) Nagymama úgy látom nem bízza a véletlenre Gé jókeresztényi nevelését:))

2009. november 14., szombat

G. megjegyzése a kapcsolatunkra

Az jutott ma eszembe, de rég óta együtt vagyunk G.-vel. 11 éve. Olyan dolgokra emlékszik, ami szinte gyerekkoromra emlékeztet. El is mondtam neki, hogy de furcsa érzés ez. Elméláztam, aztán viccesen megkérdeztem:- Nem unsz még Te engem ennyi év után?
Válasz:
- Olyan vagy mint a lövöldözős játék. Minden nap megunom a végére, de másnap akkor is újrakezdem.

:DDD Imádom a férjem..:D

Puszigép

Ezt a kifejezést Timi barátnőm kisfiára használják az oviban, de azt hiszem Bora is illik, lásd video)))

Annus és Évus

Sziasztok! Örülök, hogy Ti is olvastok, remélem egyszer én is olvashatom a rólatok szóló történeteket :)

2009. november 13., péntek

Szuri után

Több, mint egy nap elteltével kutya bajunk. Bo szerintem nem is érzi a szuri helyét se, én picit, de nem vészes. Eddig ok, remélem később sem leszünk lázasak. Óvónénik azt mondták, minden rendben volt ma vele, szépen evett, aludt, wcn is volt, és nem is mászott fel semmi életveszélyesre:D Jó hétvégét mindenkinek!

Melyik kép?



Melyik legyen a friss képek közül a címnél? Ami most van, vagy ez?


Vagy ez? Bár itt Gé mickjagger szája eltűnt))

Beoltódtunk

Én is, és Bo is megkaptuk a szurit, és lekopogom, de még egyikünknek sincs SEMMI baja tőle. Bo a szuri után egy másodperccel már mesélte is a dokinéninke, hogy "szurit kaptam!, Ott a helye!" És énekelve, táncolva jött haza..
Ma reggel robogott oviba Apjával, aki ma ügyet intéz. Én szokás szerint itthon Gével. Fektetem is le, majd jövök! ja, egy napig nem volt internet, ha lemaradtam valamiről, szóljatok!

2009. november 11., szerda

Bo beszólása :)

Kisvakondot néztek a dedek, ahol is egy nyúlcsaládról volt szó. A mamanyuszi kisnyuszikat várt. Nőtt, nőtt a pocakja, és egyszer csak lefeküdt a földre. Na mondom, kiváncsi vagyok ebből hogy jönnek ki:)) Hát nem jöttek ki sehogy, elég érdekes volt: Mamanyuszinak nagy kerek lyuk nyílt a lába között, és kigurult belőle három barna gömb, melyből kisnyuszik lettek. Röhögtem egyet, és mentem a dolgomra.
Bo negyed órára rá megy a wcre, és kiabál: "Nekem nincs a popsimban kisnyuszi, csak a pisiiiii!"

G. és én úúgy nevettünk:D

Szia Szilvi!

Üdv a klubban:DDD Hogy szokod a vidéki életet???

Mégis beszél?

Tegnap már arra gondoltam, hogy vagy kiszúr velem KisGé, vagy pont mindig rosszkor megyek el itthonról. Mert állítólag beszél, csak én akkor pont nem vagyok itthon. Ahhoz képest, hogy napközben szinte végig velem van. Tegnap elmentem a Brokernetbe, mert kijött egy új nyugdíjmegoldás, és mivel vadiúj, tőkegarantált, mindenkit behívtak, hogy megismerjük. Három hete nem mozdultam ki, gondoltam, nem maradok le semmiről:)  De lemaradtam, Gé dumájáról. Apja szerint simán beszél Bohoz, mondta neki, hogy "-Bo, ne vedd el, add vissza!!" Meg, hogy "Jaj, beszorult!" Ilyen szavakat használ, felszólítja a nővérét, és én ezeket PONT nem hallom. Tuti direkt csinálja :DDDD Na megyek, kiszedek belőle pár hosszú értelmes mondatot, hátha nekem is produkálja magát.
Ja igen! Tegnap előtt néptáncoltak az oviban Boék mikor odaértem. Na, gondoltam meglesem. OOOOOOOOlyan édesek voltak, a kis parkettába fonott hajával ott ropta. És tökéletesen tapsolta a ritmust. Ezt már óvónénik is észrevették, hogy nagyon jó a ritmusérzéke, és azóta is egész nap énekelget. Járhatok vele Operába ha felnő? Hehe, ilyenkor anyukák már látják maguk előtt áriákat éneklő csemetéjüket, hangos tapsvihar közepette:)))))))

Homeo még egy hónapig

Bo az oviban amióta szedi a nux vomicát, mint aki ott sincs. Na ezt jól megmondtam. Szóval azóta veszik észre rajta, hogy nem igazán érdeklik a közös fogalkozások, valahol máshol van gondolatban. Felhívtam a dokinőt, és ő azt mondta, hogy ez a homeopátiában azt jelenti, hogy megtaláltuk a jó szert, és még egy hónapig adjam neki, el fog múlni a dolog. Nekem ez tök fura, de ha ez így működik, nem állok le a cél előtt. Ő azt mondta, hogy amit leírtam az jó hír, az lenne baj, ha semmi nem változott volna, és hogy lassan át fog váltani a dolog. Kérdés, meddig kell rá várni. Mindegy, az oviban szeretik, türelmesek, tudják, hogy mivel próbálkozunk, úgyhogy kap a szer még egy hónapot.

Jó hír, de félek, hogy elszólom magam: Kakiügy kezd megoldódni. Nem tartja vissza, csodák csodája, magától megy, elintézi, és szól büszkén. Tegnap nem voltam itthon, de állítólag berohant a szobájába, és ezt magyarázta az ajtó mögül saját magának: "Ha kakilsz, nem kell kúp!"
Aztán berobogott a wcre és ...Szóval értitek:) Rábeszélte magát:)) De szigorúan zárt ajtók mögött végzi, az oviban meg folyamatosan próbálkozik, ott is nagyon elégedettek vele.  Ennyit erről, remélem az aszalt szilva ezek után is hat, bár azt hiszem ehhez az ő kis agyában is össze kellett, hogy álljon a kép.
Nincs több visítás, popsiösszeszorítás, bár így maradna!!

Apropó vakcinaügy: nagynehezen eldöntöttem: oltatom magam, hogy ne dőljek ki, ha jön a baj. Kaptam vényt, de egy r..gyógyszertárban sincs vakcina (ötből), csak hosszúú várólista. És fogalmuk nincs, mikor kapnak új adagot. És itt ijesztgetik a népet, hogy olyan kevesen oltódunk, hogy baj lesz. Naná, ha nincs mivel!!! Imádom, amikor a kormány kézbe veszi az oltóanyagkiszállítást! Inkább ne..

2009. november 8., vasárnap

Vasárnap...

Semmi extra. Kacsát sütök, hozzá hagymáskrumpli már kész. Lányok építenek duploval, Apjukat kineveztem építésfelügyelőnek (szerinte azt műszaki ellenőrnek hívják de mindegy). Ez azt eredményezte, hogy G. vadul épít, szerintem valami űrhajót, lányok meg nézik. Hány gyerekem is van??? :D
Tanács: Soha ne kezdj el kacsát sütni, ha már kezdesz éhes lenni, mert félig kész kacsát is megennél a végén...

Bo a Csiribiri c. Halász Judit lemezt énekli napok óta, ebből is a Boldog Születésnapot a favorit, így egész nap ünnepi hangulatban érzem magam. Erről jut eszembe, hogy nem hiába van így, régi közös karácsonyok jutnak eszembe, amikor ünnepi hangulatban éheztünk, mert a készülő vacsi még sehol nem volt, de mi már reggelit se kaptunk, nehogy tele legyen a gyomrunk. Így éhezve vártuk a karit éveken át :DDDDDDDDDDD Na most ez a feeling van fenyőillat nélkül:)))

2009. november 6., péntek

Jön Era és Zoli

:-) Délután átjönnek Eráék, hurrá:) Gé javulgat, és kitartóan gyömöszöl egy állatkertnyi plüsst a polomba...Bo ovizik, és tegnap is produkált az oviban, szóval hurrá ez is:) MOst csak ennyi, Mamának jobbulást kívánunk mindannyian!!

2009. november 5., csütörtök

nem értem


Bocsi, az előbb vagy hat képet töltöttem fel, és csak egy jelent meg..Meg kéne tanulnom kezelni ezt a blogszerkesztőt...

Fotók Gigiékkel


2009. november 4., szerda

Gigiéknél Cambridgeben + Bonusz London :)

Gondolkodtam, hogy tök részletesen írjak-e, vagy csak pár mondatot, de nem jutottam dűlőre. Elkezdem, lesz ami lesz. Négy napot voltam Gigiéknél, és NAGYON JÓL ÉREZTEM MAGAM. Lizu irtó édes volt, Gigi meg top háziasszonyka:))
30-án érkeztem (október), aznap nem mentünk sehova, Micivel játszottunk, örültünk egymásnak. Másnap Halloween napját Londonban töltöttük. Hatkor indultunk, hogy legyen elég időnk. Kérdés, mire. A lényegre volt:) Imádom Londont:) Először az Abbey Roadra mentünk, mert az kiesett a központból, és haladjunk befelé. Szitáló eső, szürke ég, de jó kedvünk volt. Főleg, mert fél órán át kerestük a megfelelő buszmegállót. Ezek az angolok irtó durván fordítva gondolkodnak, én meg képtelen vagyok jobbról várni a buszt. Úgy forgattuk a térképet mint a kezdő turisták. Végül odakeveredtünk, és fel-alá mászkáltunk a híres zebrán. Nem voltunk egyedül :)
Utána elmentünk metroval a Tower Bridgehez, ami csodálatos. Át is sétáltunk rajta a túloldalra, és ismét eltévedtünk. Azért fél óra gyaloglás után megtaláltuk a metrolejáratot. Durva a metrohálózatuk is, ezer vonal, ezer átszállással, de volt, ami le volt zárva. Pont, ami nekünk kellett, de mindegy:) Azért hallottam, hogy "Mind the gap please, mind the gap:)" Hehe, ez nekem fontos volt.
Gigi folyton fotózott engem, én meg amit láttam.
Ezután bementünk a London Aquariumba, ami egy óriási akvárium (mi más lenne a neve után), tele minden jóval. Volt ott rája, egy halom cápa, galapagosi teki, tonhal, piranha, bohóchal, stb. stb. Bo itthon a bohóchalra bukott, hogy ott a Némóó!! NÉzte még a videot, és megállapította, hogy ott a bohóchal..És ott meg a doktorhal!" El voltam ájulva. Egy régi mágneses könyvben van ez a két fajta hal, sokat játszott vele, és megjegyezte, most meg előjött neki. Okoskám:)
Az volt a legjobb az akváriumban, hogy van benne egy cső, amibe ha bemegyek, olyan, mintha az óceánban lennék. Körben rengeteg víz, fejem felett meg mindenhol cápák, ráják, stb. Gyönyörű volt. Kár, hogy nem tudok búvárkodni, bár azt hiszem ha ezt látnám élőben, nem örömömben pisilnék be...
Utána kint gofriztunk egyet, és hülyültünk, jól éreztük magunkat nagyon. Következett a Westminster Abbey, a Big Ben, Parlament, egy kupacban van mind. A Big Bent felvettem, mikor hármat üt, de én marha fordítva tartottam a fényképezőt, úgyhogy itthon el tudjátok képzelni, amint kitekert nyakkal nézi a családom a felvételt:)))
Ezután elmentünk a Piccadilly Circushöz, fotóhegyek, aztán Gigire rátört a hiányérzet. Ő biza le akarja magát rajzoltatni. Kb. fél óra alatt (többnek tűnt a hidegben szék híján) lerajzolta a pasi...Angelina Jolie-t...Na jó, nem pont, de nem is volt pont Gigi. Asszem Gigi neki fog állni kijavítani. Azért szép nagyon a kép, csak nem pont ő, van mit javítani. Pasi közben végig bókolt Giginek, de én nem éreztem magam furán, mert nem értettem ;-))
Ezután már elég késő volt, nem mentünk Oxford Streetre vásárolni, mentünk haza. Majd legközelebb, nem hiányoltam annyira. Gigi szegény azért picit igen. A nap folyamán úton - útfélen halottakba ütköztünk, akik boldogan riogatták az embereket. Hiába, Halloween volt.
A King's Crossról mentünk haza, picit gyagya szomszéd nővel meg a lányával. Hamar odaértünk Cambridgbe, de ott egy órát vártuk a buszt. Nem baj, kibírtuk, csak a szuperkényelmes cipőm vált irtó kényelmetlenné a nap végére. Mici (Lizzy) nagyon várt már minket, Gyuri vigyázott rá addig. (Apuja)

Hatalmas élmény volt nekem az egész nap:)

Ja igen, és tűzött a nap miután kijöttünk az akváriumból, nagyon szép időnk volt.
Másnap zuhogott egész nap, otthon pihentünk. Micivel sütöttünk-főztünk, zenét hallgattunk, Thomast néztünk.

Következő, és egyben utsó nap bementünk Cambridgebe sétálni, vásárolni. Szép idő volt, de hideg. Mici kapott egy satyekot, nagyon édes volt benne. Megvettem amit itthonról kértek, utána beültünk a Starbuck's ba kávézni, mert az fontos :) Mici egész végig rohant. Vagy a galambok után, vagy úgy alapból. Nem volt könnyű féken tartani, de Gigi hősiesen küzdött. Én lemondtam a nézelődésről, mert nem akartam kimeríteni őket :) Én sem tudtam megfékezni a dedet, inkább mentünk haza. A buszon Gigi rájött, hogy elhagyta a kulcsát. Szuper. Se pótkulcs, se semmi. Az ajtó előtt telefonálgatott, hogy most mi legyen, én meg lementem a bejáratihoz, hátha valaki olyan helyre rakta, ahol nem kerestük. És tényleg. Egy parkoló babakocsi tetején volt, de mi a földön kerestük. Azért megijedtünk, hogy halál álmi Lizuval hogy jutunk be..

Gigi édes volt, teletömte a táskámat édességgel, ruhákkal Gének, és mit kapott Bo??? Ja igen, mrá olvastátok, a Barbiet:)))

Gigikém, NAGYON JÓL ÉREZTEM MAGAM, mégiscsak megyek még, akkor is, ha beszereztél mindent amit a Starbuck's elő tud állítani, és nem megyünk többet :DDD Köszönök szépen mindet, gyönyörű élményeim vannak erről a négy napról! Mici imádnivaló, és a hajmosásnál sem vészes a dolog, ahogy beharangoztad:)))) Érezzétek nagyon jól magatokat Nitáékkal!!!!

fotókat holnap teszek fel, várnak a lányok:)

Barbie-láz

Eljött aminek el kellett jönnie. Bo megkapta élete első Barbie babáját Gigitől. (Aminek kibontását ugyan elkezdtük levideozni, de abba kellett hagyni, lévén, hogy tíz percig vágtam le a babát és tartozékait a dobozról, úgy odaerősítették).
Szóval bejön neki Barbie és kutyái. És Gének is bejön. Szépen testvériesen megosztoznak, Bo görkorizik Barbival, G meg a nagy és a két minikutyával hintásat játszik. Este szépen odatettük az asztalra a díszes társaságot, hogy reggel örüljenek a lányok.
Reggel felkelek, kijövök, Bo épp hiányolja a kutyusokat. Egy sincs az asztalon. Barbie sehol. Kutatok fél órát, nincs...HOVA A BÁNATBA TŰNTEK EZEK ÉJJEL??? G. tudtommal nem Barbiezik stikában, de ezek után kezdtem aggódni...
Mindegy, feladtam, és nekiálltam beágyazni, amikor is Bo párnája alól előkerült a két minikutya:))) Valamikor elvitte magával aludni őket:) Végig szorongatta az úton őket az oviig. Itthon meg a szekrényemben betakarva megleltem Barbiet is, ez is Bo műve volt, még emlékszem is, mikor nyitogatta a gardróbot tegnap. Megoldódott a rejtély, G. felmentve ;-)

Újra itthon

Sziasztok!

Ági, szia, örülök, hogy olvasol Te is:)) Neked van blogod??
Épségben hazaértem, de halál fári vagyok. Háromkor keltem tegnap hajnalban, és arra jöttem haza, hogy KisGé elkapta Botól a bacit, és már minden baja van. Önhatalmúlag adtam neki egy adagot Bo antibiojából, és ma a dokinéni felírt neki is egy adagot, mert már sajnos tényleg rászorul:( Köhögött éjjel, sírt, én meg félkómában voltam mikor Bot vinni kellett oviba. Ő jól van már, boldogan robogott az óvónéni karjaiba. Most itt ülök Gével, nem hagy nagyon írni, ha ledőlt, jövök és beszámolok a ködös Albionbeli utazásomról . Naggyon jó volt)))

2009. október 29., csütörtök

Bejött

Bonak dokinéni automatán adta az antibiotikumot, mert már nagyon csúnya a füle is, nehogy begyulladjon. A torkán is látni már, hogy baj van, szóval pont jókor vittem el. Nincs mese. Örülök, hogy nem csak én paráztam, hogy már kell az antibio, hanem a szaki is úgy látja. Szerdára elvileg meggyógyul, és mehet oviba. Gyógyulj Bogaram!

Én most nekiállok az utolsó nagy készülődésnek, gyermekek Nagymamival a játszótéren (ilyenkor bezzeg nem az én kezem akarja fogni KisGé, ergo az a kéz kell, amelyikhez tartozó láb a játszótérre megy...). Na nekiállok!

Era, látom rendszeresen olvasol:))) Jó az Neked?:DDD Puszillak milliószor, hozom a cuccost!

2009. október 28., szerda

Örök dátha

Bo nem javul, bár nem lázas, egyre durvább az orra, holnap megint mehetünk dokinénihez. Lehet, hogy kérek egy antibiot neki, mert hónapok óta nem tud kijönni ebből. Nem lesz jó vége. Nem vagyok antibiotikummániás, sőt, ha tehetem, elkerülöm, de Bora már ráfér. Gé is eddig bírta, már neki is beindult a dolog, csak még nem tart ott mint Bo. Jó is lesz így utazni..Azért bízom a családban, láttak már párszor ilyet.

Mai jó hír, vittek mézet :) Jó is, mert megyek fodrászhoz, hogy "szép" legyek odakintre. Meg úgy egyáltalán, nagyon rámfér. Persze G. nem fogja észrevenni, de már mexoktam :) Bár ha nagyon akarnám, észrevehetné, de még nem készültem fel az égővörös vagy a fekete hajra;)

Gardenia Histericára egy szavam nem lehet, második virága is kinyílt, pedig hol tartom én be az állott lágyvízzel való locsolgatást!!! És nem is spriccelem. Na persze mert pára az van bőven, látni, hogy a dzsungel növényei hogy élvezik az  ittlétet:)

2009. október 27., kedd

Elnéztem

Mindenkinek merem javasolni, hogy repülőút, de bármilyen jegyes út előtt azért időben nézzen rá a jegyre. Én már több hónapja lefoglaltam Gigihez a repjegyet, de mivel odébb volt még, nem nagyon jegyezgettem fel. Kár volt. Most már tudom, hogy egy nappal tovább maradok Cambridgeben, mint ahogy a családot az esemény köré szerveztem..Pedig tudjátok: logisztikai feladat megoldani, amikor mindenki máskor ér rá, kivéve a gyerekek, akik viszont vannak, és felügyelet nélkül nem hagyhatóak. Egy szó mint száz, nincs keddre bébicsősz..Ma azért még rádumálom anyósom, hogy a keddi programját tolja át szerdára, hátha. Ha nem, akkor lehet, hogy megkérlek Apu, mert G.nek nincs több szabinapja. (külön történet, azt hittük van még vagy tíz), Anyu meg a leendő protokollosokat vizsgáztatja. (Szegények..;-))
Azért örülök, hogy nem hétfőn jövök, mert azért rövid lenne így, négy nap utazással, amiből egy London városnézés. Tényleg, valakinek extra ötlet, hogy mit nézzek meg? Az alap, Westminster, Big Ben, Tower Bridge, Picadilly Circus, meg az Abbey Road már ledumálva Gigivel, ha van valakinek valami extra ötlete, várom! Ja igen, és meg kell már végre hallgatnom egyszer, hogy "MIND THE GAP!" ;-)

2009. október 26., hétfő

Csoda!

Miss Histerica kivirágzott :DDD Mégsem utál nagyon;))) Egy bimbója van még, remélem az is kinyílik, akkor lefotózom!

2009. október 25., vasárnap

Új játék

Kedves Olvasóim! Előfordult már Veletek, hogy a gyerkőc a polotokat használja takarónak? Na neem, nem úgy, hogy a poloval takargatja a kis babáit. Vagyis igen, de mégsem úgy. Merthogy nálunk ez a polo rajtam van. És jönnek a dedek, és a dekoltázsomat teletömik holmi plüssegerekkel, bohócokkal, sőt, az előbb egy gumicsigát is kaptam. Rájuk jött pár napja, hogy a legjobb játék ez. Én ülök, ők letámadnak, és begyömöszölnek mindenféle állatot, akik ott a polom alatt alszanak, ésnéha kikukucskálnak. A polom meg csak nyúlik...Valakinek hasonló "élménye?"

Híres ősök

Ma derült ki számomra, hogy a csajoknak értelmiségi, néprajzkutató-építész-művész felmenői vannak, nem is akármilyenek. Ma jött le Nagymamihoz egy rokona, levittem a csajokat is bemutatni. Mivel ezeréves fotók meg emlékek kerültek elő, rövid idő után mi hazajöttünk, nem akartuk zavarni őket az emlékezésben. G. lent maradt még egy órát. Mikor feljött, azért elmesélte, hogy ki is volt most lent. Dr. Györgyi Erzsébet, Néprajzkutató, idén kapta meg a Köztársaság Ezüstkeresztjét , de inkább itt egy leírás róla:

http://209.85.129.132/search?q=cache:DT_pklQHB8oJ:www.amka.eoldal.hu/cikkek/kituntetesek_-elismeresek_-dijak/dr_-gyorgyi-erzsebet-kituntetese+Gy%C3%B6rgyi+Erzs%C3%A9bet&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

G. anyai nagyanyjának ága pedig:

Földes László

G. anyujának unokatesója:

Földes Laci

Lányok, tessék szépen így tanulni!! (Bot ebből az egészből ismételten csak a fini süti érdekelte, vigyázott Erzsi néni vonalaira :))


widgeo.net

Ezalatt

Míg az alábbi pár sort beírtam, Bo kiöntötte egy tányérra az összes áfonyaöntetet, és a fele a ruháján végezte, a másik fele a képén, de jutott az asztalra is...Kinek kell egy gyerek????????

Így sikerült

Na, eltűnt az iszonyú zavaró reklámcsík, de sajnos ehhez változtatni kellett a hátteret, ami pedig tetszett. Ez van. Ma igen szépen süt a nap, így hát vagy két órát unatkoztam a kertben / udvaron, mire lányok megunták a játékot. Ez kb. annyiból állt, hogy mivel jó az idő, homokoznak. A homokozás kb. öt perce után én tíz percig pakolom vissza a homokozójátékokat, míg ők már a sáros kezükkel a frissen kiteregetett ruhákat tapogatják, és ártatlanul kiabálnak: "Vizeees!"
Ezek után onnan elzavarva lerobognak Nagymamihoz (egyben van a két telek, közös kert stb), ahol is halomban áll a tüzifa, és a tüzifából a vasszegek. Ott buli igazán a játék. Miközben egyik a vasszögek közé igyekszik, a másik a még zöld maradék paradicsomot tömi a szájába, ami folyik végig a ruháján. Végül a faforgács egymás hajába szórása marad, ekkor lesz elegem, és hozom be őket. Asszem nem vagyok elég kreatív, de egyszerűen fogalmam sincs mit csináljak velük az udvaron. Labdázás max két percig megy. Minden izgalmasabb, ami életveszélyes. Ötletek? Amúgy a miénk kert vagy udvar? :D Vagy mindkettő?

Új olvasó

Szia Tinca, üdv. a klubban :-)

2009. október 22., csütörtök

Apunak

Hali! Már a nem regisztráltak is írhatnak megjegyzést ide is :-)

2009. október 21., szerda

Vásáry André

Ma találtam:

http://www.youtube.com/watch?v=P70cZV26yV0

A srácnak csodálatos a hangja, libabőrös lett a karom tőle:))) Hajrá Andréééé!!

Köszi

Giginek az új hátteret)))

MIÉRT?

Miééééért fut ki MINDIG a forralandó tej??? Már van műanyag mikroba való forralóm, amiből nem tud kifutni. De ezer helyen ijesztgetnek, hogy ne forraljunk semmit a mikroban ami műanyagban van, mert dioxin keletkezhet. Buktam..Ismét lábasban kell. Erre megoldás: Angliából kaptam Gigitől: pici üveg lapocska, és ha forrni kezdene a tej, brutál hangon ütődik a lábashoz, a halott is rájön, hogy rohanjon, mert kifut a tej. Csak én nem. Mert itt ülök, várom, hogy forrjon, aztán történik valami, arrébbmegyek, jönnek mézet venni, előtérben vagyok, és kész. MÁr kifutott. Egy liter tejből egy deci minimum kifut MINDEN ALKALOMMAL. Évek óta..

Csak erős gyomrúaknak

Lizu kérte, jelentkezem:) Bo mizériája még tart, de egy tuti, ezen a héten már nem lesz bélcsavarodása. Tegnap előtt volt, hogy elfelejtettük számolni, hány napja nem volt wcn pisilést kivéve. Picit aggódni kezdtünk, mert azért evett, és itt be, sehol ki. Adtunk neki este húsz milli Levolacot. Visszatartotta. Egész éjjel hánykolódott, de semmi. Na, majd az oviban. Délelőtt egyik óvónéni, délután, mikor G. ment érte, másik. Aki persze nem tudta, hogy Bo kakilt-e délelőtt. Info nélkül voltam megint. Délelőttös óvónéni elérhetetlen volt már, kénytelen voltam elővenni az illetékes elvtársnőt, hátha megtudok valamit.
-Bo, kakiltál az óvódában?
-Igen, kakiltam! (Eddig ki is találhatta)
- Kicsit, vagy nagyot?
- Nagyot!
- Ki segített kakilni?
- Móni! (óvónéni délelőtt)

Hát, ez most lehet akár igaz is, de nem tudhatom. G. erősködött, hogy vagy beadok neki harminc millit megint, vagy holnap ovi helyett itthon lesz, és rákötözzük a wcre. Inkább adtam neki még.
Reggel az oviban kiderült, hogy igen, igazat mondott, és tényleg kakilt egy nagyot az oviban. Juhéééééé!
Aztán a plusz harminc milli eredményeképp itthon is kétszer annyit, és még így is megszenvedett vele. Szegény pocok, mikor jön végre rá, hogy azért nehéz, mert visszatartja??? Amíg nem fogja fel, nem fog menni:(
Bocs a témáért, de a rokonság tudja, mennyit küzdünk mi ezzel.

Amúgy az oviban csak baj van vele:( Nem vesz részt semmi csoportfoglalkozáson, külön világban él, és nem ebédel. Nem tudom a megoldást, ma megy hozzájuk a dokinő aki Bot már ismeri, megkérdezem majd, meddig tart a homeos bogyó által kiváltott ellenhatás, mert nagyon durva már. Persze az ebédet itthon sem szereti, szerintem azért, mert ahhoz le kéne ülnie. Mindegy, most egy hét szünet, suliszünet, és úgy néz ki oviszünet is, bár ezt nem értem miért.

2009. október 19., hétfő

Nagydolog

Ebben a bejegyzésben Bo nagywc-mizériáját akartam leírni, de azt hiszem megkíméllek benneteket a Laevolac (nemlétező) hatásának részleteitől. Holnap jövök!

2009. október 17., szombat

Gé Jolie

Kaptam Anyutól egy fotót, biztos ő csinálta KisGéről. Nekem az alábbi csajszi ugrott be róla. Van valami benne??
Ő Gé.


És itt a másik lányzó:











Teleltetés

Itt a fagy, G. elkezdte elhordani a növényeket teleltetni az üvegházba. Ilyenkor nagyon tudok örülni, hogy ott dolgozik. Muskátlitömegek és a Rhododendron már átköltöztetés alatt vannak, de a citromfácskát nem engedtem. Mindig akkor a legszebb, mikor Génél van, és csak hírből hallom, hogy tele van citrommal meg virággal...Bezzeg nyáron, csak úgy van. Talán majd idén, az előtérben tíz fok körül fog telelni, remélem mutat nekem is valamit :) A citrom kényes ugyebár. Na ezek után kaptam névnapomra Anyutól (azért köszi Anyu, imádom) egy Gardeniát. Gyönyörű, sötétzöld levelek, fehér telt, hihetetlen jó illatú virágok, az egész ház illatozik tőlük. Azóta van egy új neve is: Miss Histerica
Érdemes megnézni mit szeret, és miért csoda, hogy még él. Én ugyanis kiraktam a teraszra félárnyékba, (kertészektől előre is bocsi) CSAPVÍZZEL és esővízzel (ha volt) öntöztem, semmi tápoldatot nem kapott, és élt és virult. Virágokat nem gyakran hozott, ha voltak is bimbói eldobálta őket, max 2-3 virága volt, de így is szép volt. Na most néztem, mit igényel télre:

"A gardéniát nálunk szobanövényként árusítják. Rendkívül igényes, szobai körülmények között is megköveteli az eredeti élőhelyének meleg nappalait és hűvös éjszakáit, valamint a kiegyenlített nedvességet, és közepes párás levegőt.
A gardénia a szobai azáleához hasonlóan a savanyú talajt kedveli. A cserépföld jó vízáteresztő, ugyanakkor jó víztartó képességű legyen. Az átültetéshez 1 : 2 arányban perlittel dúsított savanyú tőzeget (1 rész perlit, 2 rész tőzeg) válasszunk. A talaj savanyú kémhatásának megtartása érdekében kizárólag lágy (forralt, majd szobahőmérsékletűre hűtött, illetve desztillált) vízzel öntözzük a növényt. A gardénia állandó nedvesen tartást igényel, ám a pangó vizet nem kedveli. Cserépföldjét felülről öntözzük, és soha ne hagyjuk kiszáradni. A növény közepesen párás levegőjű lakásban fejlődik és virágzik a legszebben. A páratartalom növelése érdekében - különösen a fűtési idényben naponta permetezzük a lombját lágy vízzel. Lehetőleg agyagcserépbe ültessük. A kavicsot is rendszeresen nedvesítsük, ami a növény környezetében kedvezően párás mikroklímát tart.

A gardéniát az öntözésen kívül havonta egy alkalommal tápoldatozni is kell, kifejezetten savanyú talajt kedvelő növények számára kifejlesztett, rhododenrdon-tápoldattal. A tápanyaghiányt a növény levélsárgulással jelzi. Ez nem tévesztendő össze a klorózissal, amikor a levéllemez sárgul, de az erek zöldek maradnak. Ilyen esetben egy hónapon át heti két alkalommal vas-szulfátot, vagy vas-kelátot adjunk a növénynek.

A gardénia nappal 21-24, éjszaka 15-18 fokos hőmérsékletet igényel. A növény a hirtelen hőmérsékletváltozásra és a huzatra bimbóelrúgással, levélhullással válaszol. Télen sok fényt kíván, ezért déli fekvésű ablakpárkányon tartsuk. Nyáron a tűző nap megperzseli a leveleket, és gyors kiszárdásra készteti a növényt. Nyáron a gardéniát a szabadban is tarthatjuk. Félárnyékos helyet válasszunk a számára, ahol a nagyobb növények megóvják a délutáni forró napsütéstől. Cserepestől ássuk el a talajba, és a tövét érett istállótrágyával, vagy komposzttal fedjük. A rendszeres öntözésről ilyenkor se feledkezzünk meg. Amennyiben a növény szépen fejlődik és virágzik, nem kell tápoldatozni.

A gardénia meglehetősen emberpróbáló növény. Ha sikerül életben és virágzásban tartanunk, akkor 2-3 évente, kora tavasszal ültessük át, a korábbihoz hasonlóan savanyú közegbe. Novembertől márciusig félfás dugványozással szaporíthatjuk."

Szerintetek meddig húzza? Behoztam a lakásba, hogy meglegyen a nappali hőigénye, aztán esténként kirakom az előtérbe. Amíg bírom, és eszembe jut. Drukkoljatok, hogy túlélje ezt a szezont is:) És én még azt hittem, a citrom de kééényes.

2009. október 16., péntek

Szia Moncsi)

NOSZTALGIA
Üdv az olvasók táborában:) Cuppp:)

Félreértés

Bo ismét itthon, éjjel kétszer ordítva ébredt, nem kap levegőt, orra tele, vagy csak dugult. Ebből a szempontból lényegtelen, akkor is felkel az egész család és próbál tenni valamit. Illetve Gé csak szimplán üvölt, mert aludna. Bo tegnap este megkapta az ő kis alkati szerét, mert kezdem hinni, hogy a homeopátia fog rajta segíteni. Voltunk is dokinéninél, aki egy óra kikérdezés, megfigyelés után kimondta a végszót: Nux Vomica az ő alkati szere. Brr...Nem tudom, nekem a hányás jut eszembe erről..Utánanéztem, nem csoda: Nux Vomica: hánytatódió. DE MINEK AZ ÉN LÁNYOM ORRDUGULÁSÁRA MEG KAKIVISSZATARTÁSÁRA HÁNYTATÓDIÓ?? Ismét azon kaptam magam, hogy bújom a netet, és pár óra múlva képzett homeopatának éreztem magam. A hánytatódió nem hánytat. Eddig ok. Viszont Bora ráillik a hozzárendelt tünetek meg miegymás 90%a. Rendben, elfogadtam, tegnap meg is kapta az első adagját. Ezek után éjjel hiszti meg minden volt. Most vagy beletrafáltunk a szerbe, és ugye az elején minden bajt felerősít, vagy szimplán ismét ovináthás a ded. Kiderül, addig is kap egy náthaellenes bogyót is, mert ez már kezd unalmassá válni. Nem hiszem, hogy minden bajra homeopátia vagy más, alternatív gyógymód a megoldás, de tény, hogy hagyományos módon Bot nem lehet helyrerakni, már hónapok óta (több) ki se dugul az orra. Nem folyton a Fenistil csepp meg az orrcsepp kell neki, hanem az, hogy ne legyen fogékony minden bacira meg vírusra. Azért allergológiára még elmegyünk, mondják meg, mit nem bír. Én spec. az orrdugulását.

Félreértés a következő: Bo tegnap egész este valami házikó tetejére mászott, aztán rohant a büntibe a "folyosóra". Na mondom, ez megér egy telefont az óvónéninek. Kiderült, hogy Bo nem házikóra, hanem ágyikóra mászott fel. De nem egyre, hanem arra a két méteres kupacra, amikor még egymáson van a sok ágy. Na és ott a tetején ugrált. Óvónéni leszedte, és kiültette a folyosóra büntibe, közben magyarázott neki, hogy ezt miért nem szabad. Ez tuti így is volt, mert Bo folyamatosan mondja, hogy "beütöd a fejed, meg a kezed, meg a lábad, és fájni fog!". Mondtam, hogy rendben, így már értem, most épp emészti a dolgokat, többet nem fog felmászni. Óvónéni remélte is, mert egymás után kétszer megcsinálta, bünti ide vagy oda.

2009. október 15., csütörtök

Bünti

Brutál ez a hideg. Reggel Bot leadtam oviba és a fogász előtt még volt két órám, beugrottam a Skálába. Gyerekrucik 25%al le voltak árazva. Szuper, akkor nézek valami vízlepergetős nacit. Sehol nem volt persze, az eladónő meg kedvesen mesélte, hogy ők őszre rendeltek, nem gondolták, hogy idén ez a szezon elmarad.. Megyek valami sportboltba overallért azt hiszem. Fogamat megnézték, röntgen nem mutatott ki semmit, a dokinő szerint is az lehet, hogy éjjel szorítom a fogam, és ettől érzékeny. Azért felírt Cataflamot, ha mégis Angliában jönne rám a fogfájás, de nem hiszem. Ott tuti nem megyek fogászhoz, mert egy vagyon.
G. hozta haza Bot, tehát szokás szerint semmi infom nem volt a mai ovinapról. Bo-ból kiszedni meg valamit egy művészet. Azért ma megpróbáltam. A következő eredménnyel:
"Felmásztál a házikó tetejére??" kérdi Bo. Ezek szerint felmászott valami ház tetejére. Nem emlékszem házikóra az oviban. Bent nincs, szerintem az udvaron , de ott meg valami csúszda van, lehet, hogy közben beszereztek egyet az oviba. Mindenesetre miután eljátszotta, hogy oviba megy, ebédel szépen, kezet mos, játszik, előjött a téma ismét. "Bo, nem szabad felmászni a ház tetejére, mert megütöd magad!" "Menj ki a folyosóra! Ne menj el onnan, ülj ott!"
ÓÓÓ, tehát büntiben is volt:)) Odaült a szemetes tetejére, kezét a térdére, és "ühü-ühü" hangokat adva szomorkodott. Aztán én mondtam, hogy most már bejöhet a csoportszobába. Felvidult az arca, és odaszaladt, odabújt, és szenvedő hangon mondta, hogy "máskor ne mássz fel a házikó tetejére, mert megütöd magad!"
Így végül kiderült a mai fő történés. Büntiben ült a folyosón, mert rosszalkodott. Ja igen, és Virág is állítólag. Ezt itthon eljátszotta, kb. tízszer. Emészti:) Édesem:)))

2009. október 12., hétfő

Egy szatyornyi gyerek


By the way

Etalonnaciról beugrott valami: lehet, hogy a csajokra jó lesz, de hogy az apjuk nem hagyja őket ebben riszálni az is tuti :D (már most itthon figyel a vadászpuska a leendő szerencsétlen udvarlójelöltek szelektálására ;)))

Na itt voltam olyan dagadt :D


Garage

Juhéé, túl vagyunk a garázstakarításon! Éppen az utolsó szép napon álltunk neki, reggel nyolctól délután négyig nyomtuk legalább. Eredmény: átlátható, a régi verzióhoz képest üresnek tűnő garázs, ahol még teregetni is tudok, annyi a hely, és kb. öt nagy doboznyi szemét. A nem használt ruhákat zacskóztam, és ment a Vöröskeresztnek. Kivéve persze az etalonnadrágomat (erre visszatérek még), és a "jó lesz még a lányaimnak, sosem megy ki a divatból" témájú kinőtt ruháimat. (El tudom képzelni, mit fognak hozzájuk szólni tizenöt-húsz év múlva, ha megmutatom nekik..Már ha még nem ették meg az egerek, vagy az idő..)
Szóval etalonnadrág: 17 évesen családdal Spanyolországban nyaraltunk. Kis fekete sortban nyomultam, ami tuti nagyon gáz volt, mert a pasik folyton megnéztek. Hatalmas fenekemet nézték ez tuti, legalábbis biztos voltam benne, és irtó szarul éreztem magam, húzogattam a kis sort nem létező szárát..Minek kell nekem ilyet felvenni, ha dagadt vagyok??? Namármost: Ennek a sortnak kb. 50 centi volt a derékbősége, csípő max 80. Ebben voltam "DAGADT" anno. Kb. akkor az egész, hogy lassan jó lesz Bora...Ennyit az etalonnaciról, egy ideig bíztam benne, hogy belefogyok, aztán feladtam, majd a lányok...De jó, hogy lányaim vannak, így még van remény:DDDDDDDDD

2009. október 9., péntek

Pici nyugi

Dedeket leadtuk Mamának. Épp, hogy összeállt a fejemben, mi mindent tudok majd itthon csinálni, G. megjegyezte, hogy neki már most hiányoznak...Picit sem hagy ábrándozni:) Ma már nem állunk neki a garázstakarításnak, de holnap gőzerővel.

2009. október 8., csütörtök

Dátha

Szimpla nátha, ahogy számítottam is rá. Két hét ovi, egy hét itthon indul :-( Legalább jött Nagyapa és Marcsi, kint lógtunk a kertben egész nap. Azért nem nagyon viseli őket meg a dolog, ha nem kéne Bo orrát szívni, simán ovizhatna. Ehelyett a csilláron lóg (by Gigi:))) Holnap leszállítjuk őket Mamához, és két napig mint az őőőrült takarítjuk a garázst. Nagyon ráfér..Szerintem sok ezeréves "kincset" fogok lent találni. Lehet, hogy bevetem G. fémkeresőjét is:D

Még nyár

Tűz a nap, G. ma megy méhészkedni, etetni kell a méheket meg takarni. Drága Brüsszelben élő barinőm elképzelte anno, hogy pici pokrócokkal takargatja a méhecskéket ;-) Na ezt 60-70 családnál megcsinálni (párezres létszámú családokkal) igencsak időigényes lenne, és szerintem már rég elváltam volna:D
Félbe kell hagynom: KisGé: "kiegyünk a udvaaarra!" felkiáltással rohangál, és még meg is kell szárítani a hajam. Utána viszem őket a dokinőhöz, mert már KisGé is egész éjjel köhögött. Negyed Libexin hatott, fél négy körül. Azért aludtunk is.

Mosó masa mosodája

Ma még meleg lesz. Tegnap 29 fok volt, azt hittem szétfő az agyam míg a lányok kint ugrálóváraztak az udvaron. Közben G a kocsit fújta fehér festékkel, ami azért szállt ide-oda, úgyhogy pulikutya módjára terelgettem a csajokat, mert ilyenkor nanáá, hogy a kocsi körül kell kergetőzni. Ami még ragad, és az Apjuk retteg, hogy összetapperolják. Mindegy, meglett az is, és IGEEEEEN, felkerült a mosógép és a szárító a fürdőszobába! Télen nem kell hótaposóban menni mosni, teregetni a garázsba. Amúgy jó ötlet mindezt lent elintézni, ha úgyis kiteregetek az udvarra. Télen viszont durva. És közben vagy beöltöztetem a lányokat, és együtt megyünk le arra a fél percre, mire berakom a ruhákat, vagy bekapcsolom a Lolkaésbolkát és reménykedem, hogy életben látom viszont a dedeket. Ilyenkor robogás le, és persze bekerül a nagy sietségben egy-egy piros zokni a fehérek közé. Most ez megszűnt. Nyugiban, melegben mosok. VÉGRE!

2009. október 7., szerda

London Baby!

Hurrá, hurrá! Október végén megyek Gigiékhez Cambridgbe! És ez mind semmi(?) (imádom azért), de végre valahára Londont is megnézzük. Mindig csak épp, hogy leszálltam a repcsiről, szálltam is fel a buszra, és ez a busz nem a Westminster meg a Picadilly Circus útvonalán megy Cambridgebe:( Gondoltam én már rá, hogy be kéne menni körülnézni, de vagy csak három napom volt, és amúgy is hatalmas pocakom volt, vagy épp Gigi volt pocakos, illetve később Giginek volt csecsemője. (Lizzy, ezt nem azért mondom, hogy kikapjak;))) MOst összejön! Gigi úgyis ingyen frissíti fel a tetkóit egy haver szalonjában, és most vadul kapacitál, hogy csináltassak már én is, ha már épp ott vagyok. Felvetettem a dolgot G-nek, de az ő véleménye a dologról ötpercenként változik, úgyhogy megvárom az október 31-ét, a tetkószalon bejárata elől még egyszer megkérdem, aztán úgy döntök, ahogy szoktam, a saját fejem után, de meghallgatva mások véleményét. (psssssszt;-)

Azért az egész utazás olyan izé..Hogy is mondjam. Ha rá gondolok, várom, nagyon is, imádok utazni, imádom Angliát, Lizuékat. Aztán elkezdem magam beleélni, és látom, ahogy a telefont nézem, hátha jött hír a pockokról. Este hiányozni fog Gé, ahogy rámfekszik, átkarolja a nyakamat, és nem hagy kényelmesen aludni. (Félreértés ne essék, ez itt KisGé, bár ha jobban belegondolok...ehh, hagyjuk:))
Szóval ebbe nem akarok belegondolni, és utálom is ezt az anyai hormondolgot. Akinek van pocka, lehet, hogy tudja, miről beszélek, akinek nincs, az max megpróbálja megérteni, ahogy anno én is, de ennyi. Talán nem is baj, elég gond ez nekünk. Egész héten húzom az igát, reggel ovi, aztán haza, itthon takarítás, Gével játszótér, itthon játszás, minden, aztán pici netezés, barátnő telefonon, és esti műszak, fürdetés stb. Kb. ilyesmi. És alig várom, hogy néha kiszabaduljunk, csak mi ketten G-vel. És összehozzuk, mert vannak nagyszülők a láthatáron, nem is egy. Kirándulunk, mozizunk. Este hazafelé a kocsiban: -Nézdmár, az a pici tiszta Gé volt!
-Jaja!
-De édes volt tegnap, mikor a nyalókára azt mondta, hogy "hőlégballon"! (csöpögés)
-Óó igen, de Bo is mikor.....
És így tovább. És előkerül a mobil, mert azon G. akkurátusan beállítja valamelyiket háttérképnek. De akkor szigorúan a másik a képernyővédő! És fordítva persze:) Fotónézegetés. Pár órája még az idegeinkre mentek. Ez van.
Ha pedig három napra leszaladunk a Balcsira, az már a vég. Kitapasztaltuk: Két napot bírunk ki nosztalgiázás nélkül. Mi lesz velem odakint NÉGY napig????? vAgy öt? ÁÁÁ. Gondoljunk a jó részeire!
Lizuval babázom, vonatozunk egyet, aztán Gigivel meg irány London, városnézés, Starbuck's Café, shopping, dumcsi, aztán megint Lizuzás:) Ja és kint ér a Halloween. Ilyet sem láttam még, kiváncsi leszek. Lizunak már megvan a jelmeze:)))

2009. október 6., kedd

Bo beteg

Várható volt, a szörcsögés tovább erősödött, már nem volt elég a reggeli és az esti orrszívás. Oviban ezzel nem szórakoznak, és mivel nem tudott ebéd után aludni, felhívtak, hogy vigyük haza, és orvoshoz. Tényleg elég gáz, de úgyis pontosan tudom mit fog kapni, Novorinos orrcseppet, meg a Fenistil cseppet, és az utasítást, szívjuk az orrát mint atom. Ezért kár holnap reggel a komplett családot betuszkolni az autóba. Mindegy. Meglátom. A pénteki síelésnek nem túl sok esélyt adok :( Ja és persze Gé orra is elkezdte, úgyhogy azt hiszem a porszívót el se pakolom egy ideig, kezdődik a "szezon" ..

2009. október 5., hétfő

Minibejegyzés

G. egész nap a városban, én Gével itthon. Boval minden ok volt az oviban, jövő héttől három hónapig síelni tanul. Erre kiváncsi vagyok, azok után, hogy néha a saját lábában is megbotlik. Egy tuti, ha esik sem esik magasról, aztán ha megtanult síelni, majd megtanít engem is. Örülnék neki, mert autodidakta módon tanultam meg, és bár a piros pálya már nem akadály, azért a lesiklás nálam tényleg lesiklás. A szép síeléstől mindenképpen távol van, viszon remekül meg tudom ijeszteni a mögöttem közlekedőket hirtelen, és igen gyors  váltásaimmal :-/

Reggeli készülődés

Hétkor éppen a reggeli kávémat kortyolgattam, mikor jött G., hogy már megint hol az a bizonyos zöld tetejű jól bevált izzadásgátló stift. Na, biztos megint én vittem valahova magammal. Korán reggel én nem vitatkozom, átnéztem a naaagy fekete táskámat, ahol ismét megtaláltam egy máig is harcoló német alakulatot. De a stiftet nem. Még a táska belsejében sem, ahova az egyik kilyukadt zseben át zuhannak be a tárgyak, és tűnnek el örökre. Na itt most azért meglett pár tollam, és egy-két higiéniai kellék. Stift sehol. G. visszament a fürdőszobaszekrényhez, hogy hátha mégis ott van, én követtem. Kiemelt egy kékkupakosat, meg egy fehérkupakosat, hogy ha a zöld nincs meg, akkor melyik a jobb. Én azért egy másodpercre bepillantottam a szekrénybe, és láss csodát. Kedves Nőismerőseim, tuti tudjátok folytatni a történetet :-) Nem túlzok, PONTOSAN az orra előtt a szemmagasságú polc közepén volt a zöldtetejű! G. vigyorog, és kijelenti, hogy naná, hogy nem látta, mert nem az írásos oldala volt felénk, hanem a keskeny széle. Azért szeretem! :D

2009. október 4., vasárnap

Vasárnap

Egész nyugis napunk volt, és csoda történt: négyen EGYSZERRE tudtunk alukálni ebéd után. Azt hittem álmodom. Délután G. kijelentette, hogy felhozza a garázsból a mosógépet, de előbb fúrnia kell betont a csöveknek, és pakoljam ki a pelenkázószekrényt a fürdőben. Simán tíz perc alatt készen voltam, gondoltam, akkor le is dobjuk egyből és mehet a fúrás. Nem jött össze, mivel a szekrény nem fért ki az ajtón, G ott helyben szétszedte, és darabjaiban vitte ki a teraszra, ahol is újra összeszerelte. Ezzel ment el egy halom idő, és már sötétben botorkált le a fúróért. Persze addigra a lányok is bejöttek már az udvarról, és boldogan vacsiztak. Volna. Ha nem indul be a betonfúró. Gé a nyakamba kapaszkodva matricát játszott és ordított, amit nehezen viselek közvetlenül a fülem mellett. Bo meglátva, hogy Gé ordít, szolidarításból túlkiabálta. G egy perces fúrás után feladta. Holnap folyt. köv, mikor Bo oviban, Gé udvaron. Vagy inkább a játszón:)
Boban azt bírom, hogy egy ilyen hacacáré után mindig megmagyarázza mi is történt. A fenti esetet így kommentálta: "Túl hangos volt a fúró, és Bábika (Ez Gé) félt tőle." Hehe. Ő persze neeem!

Egy nehéz éjszaka

Tegnap nem aludtak a dedek napközben. Hiába, hétvége van, ezer játéklehetőség, udvar, stb. Nem baj, majd este! (Gondoltuk mi, és nyolcig kihúztuk velük, fürdetés, vacsi ilyesmivel). Nyolckor Gé már olyan fáradt volt, hogy alig tudott elaludni, magyarán túlpörgött. Mindegy, elringattam, hogy megnyugodjon. Bo magától lefeküldt aludni. Mivel "korán" volt még, G. lelőtt pár űrlényt itt a gépnél, én feltett lábbal olvasgattam. Idilli nyugalom! Kilenc körül bementem aludni, magamra húztam a takarót, és félálomba kerültem. Ordítás. Kiabálás. Porszívóhang. Bonak szívta az orrát az apja . Én becsuktam az ajtót, legalább Gé ne keljen fel rá. Félkómásan vártam. Bo nem nyugodott meg, ki kellett jönnöm, orrot szívni, mesélni. Elaludt. Én kint maradtam vele, G bement KisGéhez, aki persze már sírt. Lassan elaludtunk. Bo még háromszor felkelt, iszonyatosan szörcsögött, de a cumit ki nem köpte volna. Orrából alig jött valami. TEhetetlen voltam. És álmos. Hétkor kinyílt a csipájuk, és azóta fent tobzódnak. Én meg itt ülök egy erősebb kávé társaságában, és igyekszem arra gondolni, hogy G felhozza végre a garázsból a mosógépet és a szárítót. És akkor végre nem kell télen a hóban este elemlámpával teregetnem. Hurráááá :)

2009. október 1., csütörtök

Röviden

Gyermeköltöztetés közben gyorsan megkérdeztem az oviban, mi volt Boval.
Óvónéni: - Óóó, ma már nagyon ügyesen, jó sokáig ültünk a wcn!
Én: - Szuper, akkor a wcbe kakilt végre?
Óvónéni: -Na, azt azért nem.
És átnyújtott egy bugyit tartalmazó nylonzacskót.

Erre G. megjegyzése: Igen, a múltkor én is kérdeztem, hogy minden ok volt vele azon kívűl, hogy kakis?
Válasz:- Neem, ma nem volt kakis, csak pisis.

Nehogy unatkozzon a dadus!

2009. szeptember 30., szerda

Okos G.

Drága férjuram mindig mindent megtesz, hogy ő hozhassa haza Bot az oviból, mivel nekem bár tíz éve van jogsim, alig ültem kocsiban. Gyakorlok azért, de még be nem merném tenni a dedeket. Sőt, még egyedül sem merészkednék ki, de ez egy másik bejegyzés témája.
G. tegnap is ment Boért, siettettem is, hogy fél öttől már várják ötig. Ez nálam azt jelenti, hogy fél ötkor hozza haza. Nála azt, hogy fél ötig nem hozhatja, ötig viszont kell, tehát van még ideje elugrani az ovival szemközti festékboltba autófestékért. Ez eddig a kevesebb gond, de leparkolt az ovi elé, ahol tudvalevő, hogy nyitva az ablak, és a gyerekek kifelé is nézegethetnek. Így is lett. Bo kinézett, ott a kocsi. Fáradt volt, ő volt az utolsó, és ott a kocsi. Irány! És megpróbált kimászni az ablakon, hogy ő most hazamegy Apával. Óvónénik nagy örömére. Ordítás, visítás, és ami ilyenkor kell.
Ebből én a következőt hallottam, mikor hazaértek: "Hamarabb kéne hazahozni Bot, mert nem bírja ilyen sokáig, nem kéne már neki az a néptánc."
Ma reggel tudtam meg drága férjem okos húzását. Nem a néptánc a gond, hanem az, hogy utána AZONNAL szeretne hazajönni, de ha nem is érünk oda pontosan, legalább ne parkoljunk az ablak elé....
No comment....

2009. szeptember 29., kedd

semmi extra

Bo tegnap állítólag szépen táncikált és énekelt a néptáncon. Otthon pedig egyre több számomra ismeretlen dallamot dúdol, és kopogja a ritmust. Kezdek kikerülni a képből. Éjjel megpróbáltuk a pelus nélküli éjszakai alvást, de nem jött be. Simán bepisilt, és fel sem kelt rá. Később újra megpróbálom, de talán nem akkor kell elkezdeni, mikor tele van Fenistil cseppel, és halál álmos tőle.
Ma reggel egyezkedtünk:) Kikönyörögte a cumit, amit házon (és alváson) kívűl már nem kap meg. A megállóig megkapta, hogy ne hisztizzen annyira kora reggel. Egy feltételt szabtam, ha jön a busz, odaadja, mert a buszvezető bácsi nem engedi fel. Nem reméltem, hogy oda is adja, és lám, ahogy megállt a busz, Bo cumit kikapta a szájából és a kezembe tömte. :D Végre meg lehet vele beszélni a dolgokat :D

2009. szeptember 28., hétfő







Tisza-tónál


Pontosítás

Előző bejegyzésemnél az "imádtam" felkiáltás nem a túravezető fiúra értendő :-)

Kirándulunk

Vasárnap van, gyermekmentes kirándulást terveztünk. G sajnos képtelen korán bárhova elindulni (kivéve persze az erdélyi motorostalálkozót...), így tíz körül indultunk. Cél: Tokaj
Család megrendelte a kis bormennyiségét, összeírtam, kinek mennyi és milyen kell. Aztán fél egy körül rájöttünk, hogy nem jutunk el Tokajig, mert szinte már jöhetnénk is vissza. GPS mondaná: újrakalkulál...
Mi is újraterveztük az útvonalat, lett Tokajból Tisza-tó, ott sem jártunk még, és azt mondják nagyon szép. Tiszafürednél a hídnál vártak a rendőrök, gond egy szál sem, mindenünk van, be vagyunk kötve. G nyugodtan átad mindent. A biztos úr meg felhívja figyelmét, hogy lejárt egy éve a jogsija....De akkor mi az a 2012 lejárat az elején??? Jaaa, kérem szépen, addig lehet felhasználni mint fényképes igazolvány..Ezt buktuk. Rendőr bekémlel, és tekintettel arra, hogy két gyerekülés figyel hátul, és a kocsink is vagy húsz éves tragacs, megkegyelmez. 3000 Ft a minimum bírság, a többit (17.000) költsük a gyerekekre. 
Ez úgy ok, de azért a kedvemet elvette. Épphogy odaérünk, táj gyönyörű, készítem a fényképezőgépet, és ez történik. Legszívesebben azonnal hazamentem volna, csak a volt idegenvezető-énem nem engedte. Ha már itt vagyok megnézem. Egy szó mint száz, régi vágyam valóra vált. Csodaszép kikötőbe érkeztünk, tele csónakokkal. Mororos, evezős, kajak stb. Ezer éve vágytam arra, hogy mint a természetfilmekben, keskeny folyón csónakázzak, ahol fölöttem összeborulnak a fák, és hasonló romantikus dolgok:))) Ezt elmondtam ott a tulajnak, aki vigyorgott, és mondta, hogy van ilyen rész, mehetünk is, de lehet, hogy fennakadunk, alacsony a vízállás. Mostanában nem lehet menni a Szunyogosba. Picit elbizonytalanodtam, így a neve hallatán, hogy oda vágyom-e. Végül egy fiatal srác egy órás kirándulásra elvitt minket, közben túravezetett. Imádtam!!! Csodálatos, nyugis helyek, keskeny, néhol kiszélesedő részek, ráboruló fák, rengeteg hal, csak úgy csobogtak körben! Tündérrózsák, stb. Egyik része, maga a nyílt víz is más volt mint a BAlcsi, néhol farönkök álltak ki a vízből, máshol tíz méter mély volt a víz. Csak ámultam, olyan szép volt. Elhatároztam, hogy ide visszajövök ha csak egy hétvégére is, de pecázni akarok!!!! Maga a nyugalom, béke, és hal is van:)) csatolok képeket))

2009. szeptember 26., szombat

Vigyori Gé


Bo az ugrálóvárban


Gyerekzsúr

Oviban tartott szülinapi zsúr jól sikerült. Bo odaadta Virágnak az ajándékot, a köszöntő dal utolsó két szavát énekelte is hozzá. Aztán óriási ugrálóvár is bejátszott, ott nyomult vagy tíz gyerek. Közben ki-kipukkadt egy-egy lufi, egy-egy kistestvér sírvafakadt, de amúgy tök jó volt. Több torta is volt, szám szerint kettő, mindkettőn négy-négy gyertya, hogy az ünnepelt fújja el őket. Anyukák, apukák csőre töltött kamerákkal ugrásra készen vették a történést. Gyerekek asztal körül, egyik torta középen, másik Virág előtt. Bo Virággal szemben. Éreztem, hogy ez veszélyt jelent, úgy is helyezkedtem. Virág boldogan elfújta az egyik torta gyertyáit, és akkor minden video a másik tortára szegeződött. És Bo-ra, aki nem tudta kivárni, hogy Virág elfújja a maradék gyertyákat, és akcióba lépett. EGy fújásra négyet. Össznépi vigyorgás követte, míg én pirulva újragyújtottam őket, és közben igyekeztem folyamatosan fújó lánykámat távol tartani a tortától. Nem volt könnyű manőver. De ez volt a legnehezebb része a bulinak, a többit átbeszélgettem az óvónénikkel, szülőkkel. Bo a kocsiban hazafelé hétkor el is szundított. Most bent rosszalkodnak a kádban. Telenyomtam antipötty szerekkel, és várom a hatást. Holnap beszámolok!