2009. december 10., csütörtök

Nosztalgia a lá Szilvi:)))

Szilvi bejegyzését olvasgatva nagyokat mosolyogtam. Olyan karácsonyi hangulatom lett tőle, és felidéztem magamban a saját karácsonyainkat. Remélem nem haragszik meg, ha én is leírom milyen volt általában a miénk.
Reggel mi ketten Gigivel korán keltünk, csendben vártuk, míg Anyuék is kinyitják a csipájukat, ezt főleg Anyura értem. Ő előre aludta ki a nap fáradalmait:) Ittunk egy kakaót, egy szelet kenyeret, vagy valami könnyűt, mert ...na igen...mert ugye készül a Karácsonyi Vacsora!!! Ez azt jelentette, hogy Anyu tíz körül nekiállt sütni-főzni, amihez nagyon ért meg kell vallani. De ahhoz is ért, hogy hogy éheztesse ki a családot))) Ilyenkor ugyanis egész nap fő valami, és ha kimentünk volna ebédelni, szépen ki lettünk tessékelve, hogy ne együnk már most, mindjárt itt A KARÁCSONYI VACSI. Szóval este öt-hat körülig szó szerint éheztünk, nagyobb fejjel azért már csak kicsórtunk valamit a hűtőből;) Közben azért boldogan készülődtünk, csomagoltuk ki-ki a szobájában az ajándékokat. Apu eközben a fával küzdött, és ízesen k..anyázott, amit mint a fodrászatban megtudtam, nem egyedül ő csinált. Valahogy ez is hozzátartozott a készülődéshez. A kopácsolás az erkélyen, a hozzá tartozó kísérőszavakkal, gyantaillattal. Utána díszítettünk. Pici gyerekként irtó csilivili színes, nagy fánk volt, tele általunk készített papírdíszekkel. Később már csak két színt választottunk, és szépen, odafigyelve díszítgettük Gigivel. Égők villoghattak:))) Miután mindenki felöltözött, és Anyu is kész lett A NAGY KAJÁVAL, a felnőttek bementek a nagyszobába, és mi az ajtó mögött hallgatóztunk. Figyeltük a csilingelő csengőszót. (Akkor még meg is hallottam ajtó mögül). Beléptünk, Apu meggyújtotta a csillagszórót, és magnó mellett énekeltük a Mennyből az Angyalt, melynek akkor még mi is csak az első versszakot tudtuk fejből. Mi is hamisak voltunk, de e rövidke rész nem vette el a kedvünket az énekléstől)) Mi Gigivel egyszerre estünk az ajándékoknak, Anyuék vártak, és nézték, ahogy örülünk. Utána ők jöttek. Mikor kiörültük magunkat, vacsiztunk, és a vacsi MINDIG ISTENI LETT. Vagy mindig irtó éhesek voltunk????? ;) (Anyu, ne ölj meg, azt hiszem az első verzió igaz, a második pedig csak segített;)))
Volt olyan év, hogy ajándékkal aludtunk, ezt egy esetben nehezményezték szüleink, mikor hörcsögöt kaptunk ajándékba...Gigit kellett lebeszélni a közös alvásról:D
Nem emlékszem, hogy hittem-e valaha, hogy Jézuska hozza az ajándékokat, azt hiszem ez nálunk nem így volt. Én igyekszem a lányoknak amíg lehet ezt mondani, ezzel nehezítve a dolgomat, mert így a díszítés-csomagolás idejére Nagymamira kell bíznom őket, addig levegőznek egyet az udvaron. Remélem lesz hó, és építhetnek hóembert. Azalatt összehozunk valamit G.-vel:D

Kis kitérő: Imádtam a karácsonyokat, később jöttem rá, mi volt még benne olyan egyedi. A fenyőillat, ami a narancsillattal keveredett. Ezt műfenyővel nem lehet elérni, illatosítóval SEM, csak a gyanta illata az igazi. Ezért nem lesz műfenyőnk, pedig olcsóbb lenne, és nem kéne fél évig a tűleveleket takarítani. De: kipróbáltuk a nem hullós levelűt, ami szép volt, de illata szinte semmi. Végig olyan hiányérzetem volt.. Idén döntöttünk, régimódi rövidlevelű lucfenyőt veszünk, maximum nem marad meg vízkeresztig. Meglátjuk. Nekem KELL az az illat, a régi karácsonyok illata :)

ELŐRE IS BOLDOG KARIT MINDENKINEK:DDDDDD

ui: Gigi, ha valamit kihagytam, egészítsd ki:)

8 megjegyzés:

  1. Igen emléxem,ez valahogy így volt.Leszámítva persze a k...anyázásomat,az mintha nem lett volna,illetve nem nagyon és nem rendszeresen.A hörcsög-dologra meg nem emkéxem.
    A fenyőillat nekem is nagyon hiányzik,mióta műfám van
    Apád

    VálaszTörlés
  2. Jóóól van Apu, nem volt az olyan durva, de azért mondtad a magadét ott az erkélyen, aztán amikor nyomtátok bele a talpba, és nem fért még bele:DDD Az ember a szépre emlékszik ugyebár:)) A hörcsög is irtó régen volt, de talán Gigi még emlékszik rá:)

    VálaszTörlés
  3. Így volt minden, ahogy Nővérem leírta...hozzátenném a kedvencemet.

    Kép: Anyuék a nagyszobában, mi kicsik eltávolítva.
    Még az előszobából IS!Mi marad ilyenkor egyetlen kommunikációs csatornaként?
    a konnektor.
    Egymás mellett lévő szobáinkból a konnektoron keresztül tisztán hallottuk egymást:)

    illetve a "ha végeztél a cellux-szal, dobjad má át lécci" és a "nálad van az olló??" kérdések minden évben kivétel nélkül jelen voltak:)

    De jó volt!

    És a kis öreg rézcsengettyű hangja valami csoda.
    Még megvan!

    A hörcsögös sztorira nem emlékszem, csak a hörcsögre.:)Maszat volt?

    Húgod

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. khmmm.. nem gondoltam, hogy ennyire éheztetek...pedig figyelhettem volna..most jól meglátszik a fejlődéseteken:-)de viccen kívül.. csak olyan igazi jóízűenevőskarácsonyivacsis dolgot akartam.. hmm.. a csengő a mai napig az a kis rézcsengő.Amikor megszólal, olyan, mintha mindegyikőtök itt lenne picit.
    A hörcsög pedig tényleg Maszat volt.. "akit" aztán rendszeresen éjjelente kellett kiszedni a szekrény háta mögül, mert Gigi sétáltatta "szegényt":-)

    VálaszTörlés
  6. És amit még elfelejtettem..bizony nem a Jézuska hozta a fát, mert már picinek is volt annyi eszetek, hogy zavarba hozzatok "miért van mindenhol és mindenki kezében fenyőfa??(karácsonyfa),miért fizet érte a bácsi(néni),/az aktuális történésnek megfelelően/ ha a Jézuska hozza??" és hasonló kérdésekkel. Nem beszélve ugye az erkélyen elhangzottakról:-)))) Abban maradtunk tehát, hogy mi vesszük, mi díszítjük, hogy a Jézuska (később hüle angolszász szokást követve a Télapó)tudja hová kell hozni az ajándékokat.Még később már az sem ment, mert Ti is ajándékoztatok.. onnan meg már nagyon nehéz megmagyarázni, hogy Nektek Ő, nekünk meg Ti.. meg lehet ám keverni egy picurt))Kíváncsi leszek, hogy amikor Pihéseim felfogják, hogy a boltokban rohangáló és "örülni fog, ha ezt kapja Karácsonyra..?"kezdetű beszélgetésbe bonyolódó felnőttek csak nem lehetnek Jézuska munkásai, na akkor mi lesz)
    Nyugi Timi ..még van egy kis idő)
    pussz Mama

    VálaszTörlés
  7. Ugyan Mama, azért az éhezést csak kibírtuk valahogy, és igen hamar megoldottuk ;) És tényleg, ha bekajálunk, akkor ki eszi az egész nap készülő mennyei vacsit? Szóval nyugi, én is PONT EZT FOGOM CSINÁLNI:dddddddd

    Jézuskás dolgon elgondolkodom, de tényleg pár évem van rá. Valószínűleg az első lépés az lesz, hogy mi díszítjük, hogy lerakhassa az ajándékokat. Aztán meglátjuk a folytatást:) Fő a fokozatosság:D Holnap találkozunk)) czupppppppp:D

    VálaszTörlés
  8. Szia Timi!

    Dehogy haragszom, sőőőt!
    Jó volt olvasni, hogy Nálatok, hogy zajlott az év legszebb napja! :) Megnyugodtam, hogy ott sem volt egyszerű! :)
    BOCSI, hogy csak most kommentelek, de nagyon kevés az időm!
    A hörcsögös sztorin jót nevettem, sőt deninek is felolvastam, remélem nem baj? :)
    NAGYON-nagyon boldog karácsonyt kívánok az egész családnak!

    VálaszTörlés