2011. január 16., vasárnap

Vendégségben Katiéknál

Tegnap vendégségbe mentünk Katiékhoz (keresztanyum és nagynéném). Négy körül értünk oda, mert az ebéd utáni pihenés picit elhúzódott. Így is G. ébresztgetett, hogy ideje készülődni, úgy bealudtunk mindhárman. Mikor szállunk ki a kocsiból, egy fiatal nő próbált beszállni az övébe, de ki kellett várnia míg Bo kikászálódik. Mosolygott rá, Bo meg azonnal rákérdezett: Ezt a nénit hogy hívják? A "néni" mondta a nevét, és kérdezte az övét. Bo azonnal mindkét keresztnevével együtt vágta. Ez nekünk azért nagy dolog, mert Bo nem igazán beszélgetett eddig vadidegenekkel, nem volt az a cserfes fajta. Nem érdekelték az ismeretlenek túlzottan, most meg magától kérdezgetett. Katiék nagyon arik voltak, készültek a lányoknak játékokkal, álarcokkal, kalappal, na és nem utolsósorban isteni sütikkel, borokkal amiből azért mi is igencsak kivettük a részünket Gével. (ok, a bort csak én ittam, de nagyon jól esett!) Vittem ugyan pár játékot, Barbiet, hörcsögöket, hogy tudjunk majd beszélgetni is, de nem volt rájuk szükség. Ugyanis Laci bevetette titkos fegyverét, a modellvasutat. Ha már láttatok nagyobb bulit a lányoknak! Ezek nem kis TT vonatok, hanem sokkal nagyobbak, majd rakok fel pár képet. Bele lehet rakni, és bele is raktak egy halom plüssállatot, a mozdony pedig tényleg gőzt ereget! Bo azonnal megtanulta, hogy lehet lassítani, gyorsítani, ő kezelte. Vigyáztak rá, nem kellett ott állni mellettük, talán ha kétszer siklott ki véletlenül. Büszke voltam rájuk, hogy így odafigyeltek. Sütit is szépen ették. Mi jót dumcsiztunk Katiékkal, ők vonatoztak, Bo piros kalappal a fején. Aztán egyszer csak berobbant, hogy Kati, kérek egy LOVAT!! Hja, akinek cowboykalapja van, kell ló is. És hogy-hogy nem, Katiék ezzel NEM KÉSZÜLTEK! Szép kis vendéglátók, egy árva lovuk sincs...:DD Kapott viszont egy partvist, amire azonnal megjegyezte, hogy "Ez nem lóó, a lónak feje is van!"
Ebben maradtunk, ő meg ló nélküli cowgirlként játszott tovább.
Aztán kért még sütit, ami már a hűtőben volt, hogy ne romoljon (jó sokáig voltunk tényleg):) Kati odahívta, hogy megmutassa neki a választékot, és ő választott. Evett, evett, jött Gé: Én is kérek sütit! Mire Bo: Menj ki a hűtőhöz Gabika, van még ott süti, ÉN LÁTTAM!! " :dddd A gyerek őszinte, mi meg nevettünk.
Másik nagy dolog: Gé végre először NEM FÉLT a liftben! Odafelé még emlegette, hogy ő lépcsőn megy, de felemeltem, bevittem, és mutattam neki a kijelzőn a számokat. Szó nélkül bírta. Lefelé MAGÁTÓL beszállt, nem is kellett emelni. Jelentem, mától letudtuk a liftfóbiáját is! Bo meg szépen kérdezősködött, azonnal lazán dumált Katiékkal, aminek külön örültünk. Ja igen, és mikor szálltunk be a kocsiba, és Katiék fentről integettek, Bo még felkiabált: "Menjetek be az ablakból gyorsan, nehogy kiessetek!!" :) Szép nap volt, köszönjük még egyszer a vendéglátást!

2 megjegyzés:

  1. Bo most mondta, hogy neki a legjobban a bábozás tetszett, amikor Lacival sokat nevettek :)

    VálaszTörlés
  2. Timikém! Élvezettel olvastuk a vasárnapi blogodat. Kiegészítve Kati tegnapi telefonbeszámolójával és a náluk készült fotókkal, el tudjuk képzelni, milyen jól sikerült ez az összejövetel! A lányok nagyokat alakítottak. Ha te is csináltál felvételeket, kérünk, küldd el. Pussz, dédiék.

    VálaszTörlés