2010. október 4., hétfő

6 év után munkában

Vártam már nagyon. De ahogy közeledett a nagy nap, Gé sikeresen beovisodott, kezdtem szép lassan izgulni. Kirepülnek a lányok. Szülők dolgozóban, ők meg gyerekdolgozóban. Bo is ott alszik. Jaj..jaj és mégegyszer jaj. Az ilyen érzéseim közepette vagy Anyu hívott fel, vagy én őt, hogy ismételje meg amit ilyenkor szokott mondani, nevezetesen: "Timikém, a lányok Téged már halálra unnak! Ők gyerekekkel játszanának, nem Téged néznének, ahogy takarítasz. Hazaérsz négyre - fél ötre, és onnantól még bőven van időd értelmesen játszani velük, ami többet ér, mintha egész nap egymást fárasztanátok." Ezt párszor meghallgatva és magamat úgy-ahogy megnyugtatva feküdtem le tegnap este. Aludni persze nem tudtam, illetve míg aludtam, álmomban is dolgoztam.
Hatkor már fent voltam, nem ment az alvás. Fél hétkor Gé is felkelt, és kért Apától kakaót, amit sajnos meg is kapott, és ami után sajnos vissza is feküdt. Ez általában tökéletesen működik, kivéve, amikor a gyermek hurutos. Épphogy Apa kilépett az ajtón, Gé összehányta az ágyát, aztán a fél lakást. Gondoltam, a kakaó a ludas, meg a hurut és a visszafekvés, simán felköhögte. Lemostam, átöltöztettem ovisba, és vártam. Amint rákerült a nadrág is, újra kezdte, most a vizet amit kapott tőlem. Közben a hüppögésre, nyafogásra felkelt Bo, aki megrémült, hogy mi történt a kistesóval, akit imád. Felmostam, ágyneműt lehúztam, gyereket mosdattam, másik gyereket nyugtatgattam, Nagymamit hívtam, hogy Gé itthon marad ma, jöjjön át, ha tud. Közben öltöztettem Bot, aki zokogott, hogy ő nem akar oviba menni, mert Gé se megy, és különben is, a kis Ábel folyton sír, és ő úúgy sajnálja. Lucus után ez is. Minek oda annyi beszoktatóóós??? Ehhh.. Szóval ebbe a káoszba betoppant Nagymami, felkapta a két dedet, lenyugtatott engem, hogy minden ok lesz és elvitte őket oviba, aztán Gével hazajött. Közben én azon morfondíroztam, mi jöhet még. Az, hogy elkaptam valamit, amitől a gyomrom ötszörösére puffadt, és ülni alig tudtam. Így értem be másfél órás utazás után az irodába. Ott viszont miután felhívtam Nagymamit, és megtudtam, hogy minden ok, megnyugodtam. Jó volt kizökkenni, jó volt dolgozni, még ha csak öt óra fér bele a napba, akkor is. Fél ötre hazaértem kb., a lányok örültek. Ezt most leírtam, de rohanok vissza hozzájuk. Most estére már tuti, hogy vírust kaptam, csak ők ne kapják el! Szerintem ilyen kezdés után csak jobb jön, mindenesetre várom a holnapot. EGy tuti, Gé reggel nem kap kakaót!

3 megjegyzés:

  1. Ajajj! Ez nem volt túl jó kezdés. Ennél csak jobb jöhet. Hajrá!

    VálaszTörlés
  2. Mi is csak csatlakozni tudunk az előbbi megjegyzéshez: ennél csak jobb jöhet. Kí vánjuk, hogy te, Timikém megúszd vírus nélkül és így jobban bírod az új helyzetet elviselni. Egyébként nem tudom, mi van most a levegőben, mert DÉDIMAMA is csak nehezen mászik ki a több napja tartó köhögési betegségből. Most ment el az orvos, antibiotgikumot írt fel, remélem, hogy radikálisan hatni fog. Pusz : dédiék

    VálaszTörlés
  3. Mamádnak mielőbbi jobbulást!!! Remélem Te pedig megúszod, és csak úgy érezted, hogy... de aztán mégsem.
    Örülök, hogy kezded jól érezni magad dolgozó nőként! Biztos tucatnyi nehézséggel találod szembe magad eleinte, de biztos belerázódsz és megmutatkoznak majd a helyzetnek az előnyei is.
    Annak is nagyon örülök, hogy a lányoknál zökkenőmentes az ovi! Stramm csajok! Puszi

    VálaszTörlés