Szép nap volt

Ma is végig kint voltunk, játszótereztünk, délután ültetgettünk (a spenót már ki is bújt). Gyerkőcök egész nap rohangáltak odakint, azt hiszem fogunk ma aludni. Bo dumajankó, magyaráz: "Gé, most ééén jövök, één etetlek Téged!" És eteti is:)
Gé tegnap hisztizett a kertben, Bo erre ránéz, és lesajnálóan megjegyezte, hogy "Ahh, olyan mint Ati" Ma megtudtam, Ati az ovistársa, és valóban hisztis:)))

Kertészkedem

Pár éve elültettem ugyebár azt a pár (13) cukkinit, rokonok, barátok azóta is emlékeznek rá. Mivel boldog-boldogtalan kapott belőle, annyi lett. Én, a vidékre kiköltözött városi lányzó, azt hittem, egy tő = egy cukkini. Így ültettem tizenhármat, hogy legyen pár. Lett. Mehettem volna piacozni velük:) Pár évig nem lesz cukkinink. Idén pár év kihagyással ismét megpróbálkozom ültetéssel. Ma vetettem el a tárkony magokat, egy sor borsót a lányoknak lelegelni, egy sor petrezselymet, valamennyi spenótot kísérletképpen. Gábor kipróbálja a csemegekukoricát és dug el hagymát. Ez pár sort tesz csak ki, a többi PARADICSOM. Az fogy de nagyon (én meg mosom a ruhákból naponta). Egy kis részt elkerítek, az lesz a fűszernövénykert. Már megvan bele a bazsalikom (isteni az illata már most), a tárkonyt elvetettem, lesz rozmaring és metélőhagymát is megvettem már. Ánizs meg kapor vadon nő össze-vissza, csak győzzük irtani. Tapasztalat, hogy a dinnye nem ide való (meszes a talaj, kevés a víz), és a répa meg a gyökérfélék is satnyák (locsolni kéne többet), úgyhogy répával nem próbálkozunk. A kerítés mellé vetettem levendulamagot, amire rá van ugyan írva, hogy novemberben kell vetni, de vegyük úgy, hogy én azt nem láttam, és reménykedjünk. Idén nem várom, hogy virágozzon.
Gardénia tele lett pajzstetűvel, mondtam, hogy hisztérika. Valami nem tetszik neki, kapok:) Ő is kapott egy adag szert, meglátjuk.
Citromfa tele van virággal, és kezdenek nőni a levelei is amiket elhullajtott tél végén.
Na kedves olvasóim, ennyit a ződekről. Drukkoljatok, hogy legyen valami abban a kertben. Igérem, locsolok:)

Nem érek rá

Kedves Olvasóim, sok minden történik, képtelen vagyok mindent leírni, de nem tűntem el! Tavasz van, egész nap kint rohangálnak a lányok, mire bejutok, már csak arra van időm, hogy káosztalanítsam a lakást. Holnap ültetgetünk, ma húsvéti bevásároltunk. Nagyon fári vagyok, csak ülök és bambulok magam elé. De nem baj, jobb, mint unatkozni. Ha van egy kis energiám, és megkapom Anyutól a fotókat, rakok fel képeket a hármas unokatalálkozóról!
Megvisel a front, de ahogy a facebookra is kiírtam Gábor mai megjegyzését, ide is lepötyögöm: "Még mindig jobb a fronttal harcolni mint a fronton." Van benne valami:)

Bo a fotográfus

MÁr akkor feltűnt, amikor Bo megkapta a nagy játék vakus fényképezőt, hogy itt lesz valami. Össze-vissza kattintgatott, és nem láttam a sok vakutól. Ezek után Apu kezébe adta az igazi gépét és Bo csinálhatott pár saját képet.
Először Nagyapát kapta le, a fél feje nélkül. Utána az asztalon heverő banánfürtöt. Utána engem félig. Ismét banán. Nagyapa. Én. Banán.
A pár képből négy giga lett, (ebből negyven kép a banánfürtről) aztán másnap ismét négy az én gépemmel. De érdeklődési köre kiterjedt már másra is. A szobájában a világítós Micimackómatricára, holdra, csillagra. Aztán lefotózta a saját lábát. Majd a babaházat közelről, minden babát külön. Pici autókat, és megint a lábát. A falat, a kilincset, a hűtőmágnest, a földet, a lábát. Gét, engem, Gét, a lábát. Ma reggel pedig a gyerekszoba három képenként ismétlődő Micimacis bordűrjét. Végig mindet, hiába volt minden harmadik ugyanolyan:)
Letöltöm a képeit időnként, és feltöltöm az akksit. Irtóra vigyáz rá, a kis csuklójára rakja a pántot is, le ne essen a gép. Ez az új hobbija. Én meg egész más nézőpontból látom a lakást, a dolgokat, az ő szemszögéből. És magamat is. Fogyni kell de sürgősen!!!!!!

Haladunk, fejlődünk

Ma egyéni fejlesztésre mentünk, amit Bo imád, és nagyon várta is. Buszozunk hát Bpre, ott átszállás, villamos, séta. Odaérünk. És Bo úgy dönt, ma nem kooperál.
Andi: Na, akkor most ki fújja a buborékot? Én vagy Te?
Bo: Nem mondom!
Andi: Mit csináljak a buborékfújóval?
Bo: Nem mondom!
Erre bemászik az asztal alá, majd onnan kirobog a wcre.

Ő ma nem produkál. Haza akar menni. De jó is, hogy egy órát utaztunk idáig.

Andi szerint ez jó jel, mert fejlődik az egoja, kezdi a saját akaratát felismerni. Eddig mindig meg akart felelni, mindent mondott, csinált, és most jött el ez a pont. Túl lehet lépni rajta, nem kell elkeseredni miatta, végül is ez jó hír.

Utána azért csak játszottak egyet, de ma sokkal lazább volt, kevesebbet erőltette Andi is azt, hogy Én, Te, ilyesmi.

Ennyi, tök jó haladunk, de ezért bebuszozni..Azt, hogy nem mondom, itthon is tudja mondani :)

Dédiéknél

Nagyiékhoz mentünk látogatóba. Azon túl, hogy enni a temérdek finomságból csak nehezen tudtam Gétől, aki az ölemben ült, még arra is figyelnem kellett, hogy mit vernek le Dédipapa botjával (ebből kettő is van, jut minden gyereknek). Nagyimék és Apu nem látta olyan siralmasnak a helyzetet, és ezért külön hála nekik. Én viszont tartottam a csillárra dobált óriás malackaveszélytől, meg a botokról. Mikor már nagy volt a káosz, rákiabáltam Bora: Na most már elég! Viszket a tenyerem!
Bo furán nézett rám, aztán rávágta: - Anya, vakard meg!
Majd odaszaladt hozzám, segített, és hozzátette: Bo megvakarta!
Ezek után valahogy már nem viszketett az a tenyér:))

Kire ütött ez a gyerek?

Bo mikor megszületett, tiszta G. volt. Aztán egy ideje mindenki, aki engem ismert pici koromban (és tényleg, a képek alapján is) állítja, Bo olyan, mint anno én. Na most találtam egy képet róla és a négy éves G.-ről. Háát...